Felmentette posztjáról a Vatikán a meleg papot

külföld
2015 október 03., 11:12
comments 405

Monsignor Krzystof Charamsa egy 43 éves lengyel teológus, 2003 óta dolgozott egy vatikáni hivatalnak Rómában. Szombaton azonban interjút adott a Corriere della Sera olasz napilapnak, és ez jelentette vatikáni karrierje végét.

A hosszú interjúban ugyanis a pap bevallotta, hogy homoszexuális, és régóta egy spanyol férfivel él, aki amúgy melegjogi aktivista. Charamsa szerint párja segített neki megérteni szexuális orientációját.

Az interjú megjelenése után a pár együtt tartott sajtótájékoztatót egy római étteremben, és demonstrációt is terveztek a Vatikánba, de végül ezt nem tartották meg.

A Vatikán viszont most felmentette posztjáról a papot. A pápai állam közleménye azt írta, hogy a felmentésnek semmi köze a Charamsa magánéletével kapcsolatos állításokhoz, amik amúgy

„tiszteletet érdemelnek”.

photo_camera Krzystof Charamsa és partnere a római sajtótájékoztatón (AFP)

A közlemény szerint viszont az interjú és a tervezett demonstráció súlyos és felelőtlen cselekmények voltak, különösen most, amikor napok múlva összeül a családdal kapcsolatos kérdéseket megvitató érseki szinódus. Ezen az egyházi elöljárók más témák mellett azt is megbeszélik majd, hogy nem kellene-e változtatni azon, ahogy az egyház hozzááll a melegekhez. A lengyel pap cselekedetei a szinódus munkáját érintik, ezért voltak meggondolatlanok.

„Itt az ideje, hogy az Egyház kinyissa a szemét a meleg katolikusok problémáira, és észrevegye, hogy a megoldás, amit kínál nekik – tehát a szerelmi élettől való teljes elzárkózás – embertelen.”

- indokolta a pap a szombati kiállását. Ebben arra utalt, hogy a katolikus egyház szerint a homoszexualitás önmagában nem bűn, a homoszexuális cselekedetek viszont azok. Az interjúban Charamsa azt is mondta, hogy tudja, hogy ezek után fel kell majd adnia papi hivatását, de az üggyel kapcsolatos vatikáni közlemény egyelőre nem tért ki erre, csak a vatikáni hivatalban viselt pozíciótól való megfosztásra. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.