Pénzkidobás volt a Vakok Szövetsége szerint félmilliárd forint közpénzt költeni egy vakokat segítő netes szolgáltatásra

közpénz
2015 október 07., 08:30
comments 175

Éppen az érintettekkel nem egyeztettek róla és szakmailag is aggályos a fogyatékos embereket célzó, 558 millió forintos támogatást kapott informatikai projekt, amit szeptember 27-én mutattak be. Ez derül ki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének felháborodott hangú közleményéből.

A szövetség azt írja, hogy a napokban megdöbbenve értesültek arról, hogy több százmillió forint közpénzt költöttek az Esélyegyenlítő elnevezésű informatikai projektre.

A "látássérültek és más fogyatékossággal élők (mozgássérültek, színtévesztők, epilepsziások) internethasználatát segítő szolgáltatást" a fejlesztő Chemium Kft. mutatta be. A projekt megvalósításához 558 millió forintot nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Széchenyi 2020 forrásaiból, a teljes költség 30 százalékát pedig a cég önerőből finanszírozta.

Csakhogy a Vakok Szövetsége szerint a vak és gyengénlátó személyek számára több mint tíz éve léteznek Magyarországon olyan, akár ingyenes képernyőolvasó és nagyító szoftverek, amelyek egyebek között a böngészők használatát is lehetővé teszik.

A Vakok Szövetsége szerint ott van a honlapoknak az egyenlő hozzáférhetőséget biztosító, ISO 40500-as szabvány, és elhatárolódnak "az olyan szegregáló megoldásoktól, mint az esélyegyenlítő honlap".

Báthori György, az esélyegyenlítő honlapon dolgozó Chemium vezetője az Inforádióban ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy "Az interneten való akadálymentesítés is egy fontos dolog, erre van egy szabvány, ami nagyon bonyolulttá teszi egy olyan honlap elkészítését, ami megfelel ezeknek az igényeknek". Az ő rendszerük másképp működik: az informatikai háttér a szolgáltató oldalán van, a rendszerünkön keresztül fölkeresve az oldalt elérhetők azok a szolgáltatások, aminek segítségével a csökkentlátók el tudják olvasni vagy felolvassa nekik a rendszer.

Hogy ez hogyan működik a gyakorlatban, azt a sajtótájékoztatón nem tudták bemutatni, mert a tesztüzemet csak másfél hónap múlva kezdik.

A vakok szövetsége a sajtótájékoztatón is kifogásolta, hogy miért nem vonták be őket a vakok internethasználati szokásainak, igényeinek felmérésébe. A válasz az volt, hogy fókuszcsoportokat vontak be a tesztelésbe, de majd a legvégén megkérdezik az országos szakmai szervezeteket is.

Az EU csalás elleni hivatalánál, az OLAF-nál mindenesetre már feljelentették a félmilliárdos projektet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.