Az amerikai ügyészség szerint egy orosz parlamenti képviselő fogyolyszöktetésre készült az USÁ-ban

külföld
2015 október 09., 08:08
comments 19

Az amerikai ügyészség szerint egy orosz parlamenti képviselő

fogolyszöktetésre és tanúk megfélemlítésére készült.

Valerij Szeleznyev fiát, Romant bankkártyaadatok ellopásának gyanújával fogták el és tartják előzetes letartóztatásban. Apa és fia telefonon tartják a kapcsolatot, ám a börtön telefonvonalát az ügyészség lehallgatta.

Erről a két Szeleznyev is tudhatott, mert a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint kódban beszéltek. Az egyik beszélgetésben a képviselő apa például azt mondta, hogy

"mágusokat", illetve "doktorokat" bérelt fel, akik "csodát tehetnek", és "kihozhatják a kórházból a pácienst, aki tévedésből került oda".

De szó volt a beszélgetésekben a tanúk megfélemlítéséről is. Szeleznyevék egy tavaly novemberi beszélgetésükben vették sorra, hogy ki jelenhet meg a tárgyaláson. Roman kérdésére, hogy "érted, hogy kik mondhatnak rosszat, mindenféle hazugságot rólam?", az idősebb Szeleznyev azt felelte, hogy "komolyan elbeszélget majd velük erről", illetve azt mondta még, hogy "valamit tenni kell ezügyben".

A lehallgatásokból az is kiderült, hogy Szeleznyevék Roman egy korábbi sérülésére hivatkozva megpróbálták elérni, hogy a fiút a biztonságos börtönből átszállítsák egy kórházba - Roman Szeleznyev 2011-ben egy marakeshi öngyilkos merényletben szenvedett fejsérülést. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.