Feldarabolták a milliárdos kínai húgát Magyarországon

Tbg
életmód
2015 október 10., 04:34
comments 69

A Spektrumon látható a Kicsi ország, kicsi kína több részes, Magyarországon készült, bevándorló kínaiakról szóló dokumentumfilm-sorozat, amiben többek között bemutatkozik a Nagyfőnök néven ismet igen gazdag kínai vállalkozó, Szong Van-Jun.

A Bors szúrta ki, hogy a Szibérián át tízmillió forintnyi kezdőtőkével Magyarországra érkezett vállalkozó különös életútjáról számol be a kamerának, amiből többek között kiderül, hogy húgát emberrablók ölték meg.

Az üzletember a rendszerváltás után érkezett Magyarországra, azzal kezdte, hogy vett egy Audit. A ruhabiznisz helyett ingatlanokba fektetett, ma az egyik leggazdagabb kínai üzletember és ingatlanfejlesztő nálunk. 

A férfié a Monori Center nevű nagykereskedés, amit csak kínai negyednek hívnak. A férfi elmesélte, hogy Magyarországon elrabolták a húgát. Telefonon hívták, 250 ezer dollárt követeltek tőle kínaiul. Azt mondta, ha hallhatja a testvére hangját, valahogy összeszedi a pénzt. De nem adták át a telefont, a lány feldarabolt holttestét egy év múlva találták meg a rendőrök egy autópálya mellett.

A sorozat szombat estétől látható. (Bors/Spektrum)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.