Trócsányi miniszter valóban félti a radikalizációtól a romákat

migráció
2015 október 20., 07:28
comments 129

Az elítéltek radikalizálódása volt a témája annak a brüsszeli értekezletnek, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter új aspektusba helyezte a romák és az Európában terjedő radikalizmus kapcsolatát.

Az EUObserver írta meg, hogy Trócsányi szerint a 12 millió európai roma könnyen célpontja lehet a radikalizálódásnak. 

Nem volt direkt kimondva, de a konferencián a radikalizáció az iszlám radikalizációt jelentette leginkább, ilyen jellegű témákat hoztak be és tárgyaltak meg a miniszterek. 

Az értekezlet éppen ott tartott, hogy az Iszlám Állam mellett küzdő idegen harcosokról volt szó, amikor Trócsányi következett.

Mint mondta, Magyarországon idegen harcosok eddig nem fordultak elő, de sokan jönnek ide, hogy aztán repülővel menjenek tovább Isztambul felé, majd tovább, ezért lenne fontos a légiutasnyilvántartási program.

Majd azzal folytatta:

"Én egy másik aspektusra szeretném felhívni a figyelmet, amiről eddig nem volt szó. A radikalizmus más csoportokat is érinthet. Európában 10-12 millió roma lakosság él. Magyarország az európai uniós soros elnöksége alatt nagyon kiemelt programként tekintett az európai unió roma keretstratégiájára. Úgy érezzük, hogy rendkívül fontos dologról van szó, 12 milliós közösség Európában, le vannak szakadva, az ő társadalmi felzárkóztatásuk rendkívül fontos, hisz ők is áldozatai lehetnek a radikalizációnak. Tehát szeretném, ha az Európai Bizottság a roma keretstarégia programot a jövőben is kiemelt programként tekintené".

Trócsányi az MTI-nek úgy foglalta össze a tanácskozás lényegét, hogy az európai országok büntetés-végrehajtási intézményeiben felbukkanó nyugtalanító jelenség az elítéltek radikalizálódása. Ez főként azokban a nyugat-európai országokban bukkan fel, ahol migránsok  telepedtek le, esetleg már évtizedek óta. Példaként a miniszter Franciaországot, Belgiumot és Svédországot említette.

A miniszter elmondta: a tanácskozáson azt vizsgálták, hogy milyen gyakorlati intézkedésekkel lehet a radikalizálódás ellen fellépni.

Megemlítette, hogy szó esett az úgynevezett idegen harcosokról is, akik az Iszlám Állam mellett küzdenek. és tanácskoztak arról is, hogy lehet fellépni az IS online toborzása ellen.  

Trócsányi szerint "Magyarország olyan szempontból érintett, hogy tranzitország és a schengeni övezet tagja, ezért nagyon fontos az illetékes szervek közötti információcsere a radikalizálódás megelőzése, megakadályozása, érdekében".

Az MTI-nek nyilatkozta nem ejtett szót a romákról, pedig a felszólalása szerint éppen ő hozta be a radikalizmus és a romák közötti lehetséges kapcsolatot. 

A romák felemlegetését megíró EUObersver Trócsányit nem, de a brüsszeli magyar állandó képviseletet megkereste a miniszteri gondolatmenet miatt - tudtuk meg a laptól. A kérdés az volt, hogy a katolikus romák miért utaznának Szíriába és válnának dzsihadistákká? A képviselet szóvivője azt válaszolta: azért, mert ők lecsúzottak, és így hajlamosabbak a radikalizációra.

Az Igazságügyi Minisztérium közleményben azt írta: Trócsányi nem beszélt sem Szíriáról, sem a dzsihádról, és "minden határon túlmenő provokációnak minősítette, hogy az EUObserver "saját fantáziájának megfelelően kiegészítve tálalta" a miniszter felszólalását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.