Németország: Nem, tényleg mi vagyunk a felelősek a holokausztért

történelem
2015 október 21., 15:24
comments 720

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – aki egyébként a héten Németországba látogat – kedden Jeruzsálemben megpróbálta kisebbíteni Németország háborús bűnösségét és személyesen Hitler felelősségét is a holokausztban, amikor a Cionista Kongresszusban elmondott beszédében azt állította, hogy az Endlösungot (végső megoldás) nem a nácik, hanem Jeruzsálem akkori főmuftija, Hadzs Amin Muhammad al-Husszeini találta ki.

Netanjahu szerint ő javasolta 1941-ben Hitlernek, hogy semmisítse meg a zsidókat, mivel a Führer csak kiutasítani akarta őket, és akkor Palesztinába mentek volna. Csakhogy több szakértő is megszólalt, például Chemi Shalev, aki szerint ez a sztori David Irving hírhedt holokauszttagadótól származik, és valójában addigra már a litván zsidók 80 százalékét kiirtották.

A beszédre Angela Merkel szóvivője, Steffen Seibert is hamar reagált. Mint mondta, azért tanítják meg az iskolában minden németnek, hogy mi vezetett a nácik világháborús öldökléséhez és a holokauszthoz, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő, és teljesen tisztában vannak azzal, hogy a saját felelősségük volt a sok emberiesség elleni bűncselekmény. (Ott volt például a wannseei konferencia.) (Reuters, QZ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.