A bíróság szerint a Tolvajkergetők nem követtek el bűncselekményt, amikor Hódmezővásárhelyen riasztópisztollyal arcon lőttek egy férfit

bűnügy
2015 november 02., 09:52
comments 1077

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a Tolvajkergetők hódmezővásárhelyi ügyében. Egészen pontosan ebben:

Másfél éve az történt, hogy az Ausztráliából hazatérő Benyhe Jánosné szerette volna birtokba venni a hódmezővásárhelyi Nádtető utca 6. szám alatti ingatlanját. Ez azonban nem sikerült, mert a nő távollétében lánya és volt veje lecseréltették a zárakat.

Benyhéné sok helyen próbált segítséget szerezni, de nem járt sikerrel, ezért fordult a Tomcat vezette Tolvajkergetőkhöz. A nő papíron bérbe adta a házát Tomcatéknek, a csoport így a nővel együtt indult el birtokba venni az ingatlant. A hát udvarán összevitatkoztak a volt vővel, Borbás Zoltánnal, aztán Tomcat egy riasztópisztollyal Borbás arcába lőtt. Ezután a Tolvajkergetők birtokba vették az ingatlant,

A bíróság most megállapította, hogy a 16 fős csoport nem követett el magánlaksértést, mert bérlőként jogosan mentek be a telekre és a házba.

Az orvosszakértői vélemény szerint Borbás sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak, így Tomcat sem követett el súlyos testi sértést, és annak kísérlete sem állapítható meg.

A könnyű testi sértés pedig magánvádas eljárás, tehát Borbás indíthat pert Tomcat ellen, ha akar. A bíróság azonban valószínűleg nem fogja megállapítani a könnyű testi sértést sem, hiszen a mostani ügyben azt állapította meg a bíróság, hogy Borbás lépett fel agresszívan Tomcat ellen, így a riasztópisztolyból leadott lövés a bíróság szerint jogos önvédelemnek minősült. (Délmagyar)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.