Még az idén korrigálhat a budapesti lakáspiac

gazdaság
2015 november 02., 10:23
comments 87

Budapesten idén nagyon durván megnőttek az ingatlanárak. A növekedés még ősszel is folyamatos volt, igaz, kisebb mértékű, mint korábban.

Az év eleji árrobbanás azonban nagyjából csak Budapestre igaz,

a többi településtípusnál inkább stagnálás vagy enyhe lemorzsolódás jellemző.

Ennek egyik oka, hogy a főleg külföldi bérlőkre utazó rövidtávú lakáskiadók a fővárosban találták meg a számításaikat, illetve az albérletárak hirtelen, 20%-os növekedése szintén sokakat ösztönzött lakásvásárlásra, még akkor is, ha ezt csak hitelből tudták megtenni.

A főváros/vidék árolló az év eleje óta fokozatosan egyre szélesebbre nyílik. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb a különbség a vidéki és budapesti ingatlanárak között.

Budapesten az erősödő kereslet hajtja felfelé az árakat, a növekvő árszínvonal pedig lassan ugyan, de előbb-utóbb visszahat a keresletre. Vagyis az áremelkedés a fizetőképes kereslet csökkenéséhez vezet,

így hamarosan egy kisebb mértékű árkorrekcióra lehet számítani.

Ez várhatóan még idén be fog következni, de hogy mekkora mértékű lesz és milyen tartós, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni – mondja Palocsay-Zubor Géza, a Jófogás.hu vezetője, hozzátéve, hogy idén is számítanak a szokásos decemberi kereslet visszaesésre. Budapesten egyébként a legtöbben továbbra is a kisebb, maximum 50 négyzetméteres lakásokat nézik, a legnagyobb áremelkedés így ebben a kategóriában figyelhető meg.

A januári egyszeri megugrás után az új házak átlagára tovább tudott emelkedni, a használt és új lakásoké is egy korrekciót követően ugyan, de szintén tovább emelkedett, míg a használt házaké a februári visszaesést követően augusztusig alig változott és csak szeptember során tudott kismértékben növekedni. Az új házak és lakások átlagárának felfutása mögött az is meghúzódhat, hogy ezekből csak nagyon kevéset adtak el.

Az új ingatlanok keresési aránya elsősorban a városok esetében magasabb, ám az ősz kezdetére a fővárosban lecsökkent a kínálat – avatott be a részletekbe a Jófogás igazgatója 400 ezer aktív ingatlanhirdetés statisztikája alapján.

A használt lakásoknál tapasztalható négyzetméterár-felfutás viszont szinte kizárólag a budapesti kereslet élénkülésből táplálkozik, ahol a 2014. decemberi 300 ezer Ft körüli fajlagos árszint kilenc hónap alatt több mint harmadával volt képes tovább nőni. (Ez az egész a Jófogás.hu és a GKI Digital közös, országos iparági elemzésében van.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.