Orbán: Senkitől sem várható el, hogy olyan munkát végezzen öregkorában, amelyre nem alkalmas

POLITIKA
2015 november 09., 14:08
comments 292

A jobbikos Dúró Dóra azonnali kérdésére, amiben felvetette, hogy a Tárki felmérése szerint 50 ezer gyermek tartósan éhezik ma Magyarországon, Orbán Viktor azzal válaszolt, hogy a nyomornak nincs pártszíne, de a megoldásnak van. 

Hozzátette, hogy Magyarország ma egy egyedülálló európai ország, ahol a gyermekek 90 százaléka óvodáskortól, azaz hároméves korától naponta négyszer az állam pénzén enni kap, tehát szerinte nem éhezhet, függetlenül a szülei anyagi helyzetétől.

photo_camera Fotó: MTI /Kovács Tamás

Elmondta, hogy míg 2010-ben 28 milliárd forintot fordítottak gyermekétkeztetésre, addig az idei költségvetésben ez az összeg 72 milliárd forint. Arra is kitért, hogy míg 2015-ig 92 ezer gyermek kapott ingyenes ellátást, addig idén szeptember 1-jétől 318 ezer.

A nyugdíjakat most is megvédik

Egy másik jobbikos kérdésre elmondta, hogy a mostani kormány nem támogatja a korai nyugdíjazást, mert az tönkretenné a magyar gazdaságot. Ugyanakkor jogosnak nevezte a férfiak korábbi nyugdíjba vonulására vonatkozó kérdést. 

Orbán szerint senkitől sem várható el, hogy olyan munkát végezzen idősödő korában, amelyre már nem alkalmas, de az sem lenne méltányos, ha emiatt elveszítené az állását. 

Hozzátette, hogy erre a helyzetre az egyik eszköz a közmunka, de azt ő sem tartja ideálisnak.

A miniszterelnök kiemelte, hogy olyan nyugdíjkorhatár-csökkentési politikát nem folytathatnak, amely veszélybe sodorja a már nyugdíjasok nyugdíját. Orbán szerint a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége nem nyugdíj-, hanem családpolitikai lépés volt, hogy a nagymamák segíthessenek a családoknak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.