Egy kanadai egyetemen betiltották az ingyenes jógakurzust, mert az az indiai kultúra kisajátításának tűnt

külföld
2015 november 23., 14:30
comments 296

Az ottawai egyetemen függesztettek fel egy diákoknak meghirdetett, ingyenes jógakurzust. 

Az oktató, Jennifer Scharf megdöbbenve mesélt erről egy helyi lapnak. A kurzust az egyetem diákszervezete fúrta meg, mert szerintük kulturális gondok vannak vele. 

A nő 2008 óta tart ingyenes kurzusokat a fogyatékkal élő diákok központjában, idén szeptemberben tudta meg, hogy ennek vége. Egy emailt kapott, amiben az állt, hogy bár a jóga nagyszerű ötlet, és jó a diákoknak is, ugyanakkor vannak bizonyos kulturális aggályok, melyek a jógázás gyakorlatát kísérik. 

Ugyanis a jógázás gyakorlata körül a levél szerint az utóbbi időben sok vita van, ahogy akörül is, hogy melyik kultúrától "vették el" ezeket a formákat. 

Ezek a kultúrák ugyanis elnyomást és kulturális népirtást éltek meg a gyarmatosítás és a nyugati fennhatóság miatt, és erre emlékeznünk kell és észben kell tartanunk, amikor arra gondolunk, hogyan fejezzük ki magunkat jógázás közben. 

Scharf szerint az emberek ma már csak egy okot keresnek, hogy megsértődjenek, gyakorlatilag bármin. Ennek pedig szerinte az a vége, hogy épp a jó emberek járnak rosszul a végén, akik csak jót akartak tenni. 

A diákszövetség elnöke szerint addig van felfüggesztve a jógázás, amíg nem találják ki, hogyan lehetne jobban hozzáférhetőbb, nyitottabb módon megvalósítani mindezt, olyanok felé is, akik eddig úgy érezték, ki vannak zárva a jógatérből. 

Scharf bedobta, hogy akkor hagyná a jóga nevet, és gondoskodó nyújtásnak nevezné át a kurzust, de ötletét elvetették.  (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.