A fővárosi főügyész a TEK-sztoriban sajtópolémiát emleget

Terrorizmus
2015 november 26., 15:04
comments 165

A látszat alapján nem mindig maximálisan független ügyészség megpróbál kiállni a Terrorelhárítási Központ lépései mellet, miután a TEK azért lett közröhej tárgya, mert nemzetközi terroristákat emlegettek két fegyverrel és robbanóanyagokkal lekapcsolt magyar és két magyar és két felvidéki magyar másodikvilágháború-rajongó ügyében.

Ibolya Tibor, a fővárosi főügyész közölte: a TEK terrorellenes akciósorozatában a hét végén elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó. Ez igaz, csakhogy két különböző ügyről van szó, és mintha már az elejétől fogva egyszerre beszéltek volna róluk.

Az első ügy valóban komolyabb

A szombaton kora délután a XI. kerületében elfogott két gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája lőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Tehát terrorizmussal még nem gyanúsítják őket.

A magyar férfiak autójában több lőszert, tárat, Skoda és Skorpió típusú géppisztolyt találtak és foglaltak le, majd az ügyet átadták a nyomozásra illetékes BRFK-nak.

Mindkét férfi büntetett előéletű, egyiküket 2015 májusában azért ítélték el, mert lőszereket hozott be az országba, a másik pedig 2014 novemberében szabadult lőfegyverrel visszaélés miatt 7,5 éves börtönbüntetéséből, így a mostani cselekményét különös visszaesőként követte el.

De mi van a másik üggyel?

A fővárosi főügyész arról beszélt, hogy a vasárnap dél körül, szintén a XI. kerületben elfogott 4 gyanúsított ügyében a BRFK bevetési osztálya több tucat, az előzetes tűzszakértői vélemény szerint feltehetőleg világháborús páncéltörő gránátot, repeszgránátot, német tojásgránátot, lőszereket és egyéb robbanóanyag-tartozékokat foglalt le.

A két magyar és a két magyar nemzetiségű szlovák állampolgárt a rendőrség robbanóanyaggal visszaélés és lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki.

A kerületi ügyészség egyikük, S. Roland előzetes letartóztatását látta indokoltnak azért, mert a ruházatában és a lakásán is feltehetőleg éles lőszereket, gránátokat, egyéb vegyi anyagokat és gyújtózsinórokat találtak.

Csakhogy az ügyészség érvelését a bíróság nem fogadta el, így szerdán elutasította az ügyészség indítványát, azaz mind a négy gyanúsított szabadlábon védekezik.

A Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmilyen arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy „kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal” – közölték, sőt, szerintük „az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető. Nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem”. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A főügyész erre sajtópolémiát emleget

Ibolya Tibor – aki onnan lehet ismerős, hogy neki kellene megoldania a legnagyobb magyar pénzügyi botrányt – az utóbbi ügyről azt mondta,

az úgynevezett történelemrajongó gyanúsítottakkal kapcsolatban nyilvánosan megjelent információkkal szemben egyikükre nézve vannak olyan pluszadatok és -információk amelyek az ügyészség szerint megalapozzák a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.

photo_camera Ibolya Tibor márciusban az ATV műsorában

De rögtön hozzá is tette, hogy a nyomozó hatóságok és a TEK tevékenysége, az ilyen típusú bűncselekmények felderítésének általános és konkrét kérdései nem feltétlenül a nyilvánosságra tartoznak.

Pedig jó lenne tudni, hogy miközben Európában sok helyen terrorkészültség van, és a TEK vezetője kiáll terrorizmusra utalgatni, milyen információkról lehet szó, ha egyszer senkit nem gyanúsítanak terrorizmussal.

De Ibolya szerint a jelenlegi helyzetben kifejezetten árthat, ha ezekről sajtópolémiát folytatnak. Hogy konkrétan mire gondolt, nem tudni, de remélem, nem arra, hogy a sajtó megírta a sztorit, hanem inkább arra, hogy Hajdu János nem akarta elmondani, dzsihádisták voltak-e az elfogott fegyveresek.

Lázár: Nem történt olyan cselekmény, ami felróható lenne a terrorelhárítóknak

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ma igyekezett egyszerre beszélni a TEK munkájáról – amit szerinte nem tisztje a kormánynak értékelni (???) – és arról, hogy „az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a a kézben jár”, végül elmondta, hogy az újságíróknak most nagy felelősségük van, nem szabadna aláásni a rendőrök felé eső bizalmat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.