RETTEGJ: Ha támad az Iszlám Állam, Hajdu Jánosnak és a TEK-nek kellene megvédenie

vélemény
2015 november 26., 06:10
comments 581

A magyar állam egészen különböző szakterületekkel foglalkozó szervei használhatatlanok és nevetségesek a maguk tragikomikus módján. Ugyanez a helyzet ezeknek a szerveknek a vezetőivel, akiket ez a nagyon furcsa rendszer kitermel és a csúcsra juttat. Így hát semmi meglepő nincs abban, hogy ahogy Fekete György a művészetek, Rákay Philip a média, Hoffmann Rózsa az oktatás, Matolcsy György pedig a pénzügyek terén, úgy Hajdu János és az ő TEK-je a terrorelhárításban alkotnak elképesztőt.

Aki egy kicsit is követte, hogy a pénzzel kitömött minden egyéb fegyveres testület fölé emelt Terrorelhárítási Központ és annak vezetője mekkorát alkotott az elmúlt években, nyilván nem lepődött meg azon, hogy most néhány felvidéki hobbiharcost néztek Oszama bin Ládennek. Volt, hogy Luke Skywalkernek öltözött egyetemistát rohantak le, máskor maga Hajdu akkorát birkózott egy talpig beszappanozott férfival, hogy közben véletlenül lábon lőtte egy beosztottját.

A magyar állam így működik, kész, ez van, ez jutott, simán együtt lehet vele élni, még ha legbelül mindannyiunknak fáj is.

A nemzetbiztonság persze elég komoly szakma, ott egy rossz lépés komoly bonyodalmakat okozhat. (Nem komolyabb, mint gyermekeink oktatása, vetheti itt közbe az olvasó, és nehéz is vele vitatkozni.) Szerencsére a TEK eddig olyan nagy bajt nem okozott, börleszkszerű megmozdulásaik nem eredményeztek tömeges haláleseteket. A közepesen súlyos Rambo-komplexusban szenvedő Hajdu János is inkább csak szórta a pénzt, és játszotta Orbán Viktor őrangyalát, amivel szintén megtanultunk együtt élni.

Viszont sajnos 2015 novemberében a TEK és Hajdu már nem egy zárt akadálypályán próbálgatják feleslegesen drága eszközeiket, hanem tényleg helyzet van. Magyarországot nem fenyegetik a párizsihoz hasonló merényletek, a harmadik világháborúról szóló vad fantáziálgatásoknak pedig nincs komoly alapja. Az azonban tény, hogy az ország még Európához képest is súlyos háborús pszichózisban és mesterségesen gerjesztett rettegéstől szenved.

Ilyen közegben pedig egy szinte korlátlan hatalommal és végtelen pénzzel felfegyverzett, az ország védelmével megbízott fegyveres szervnek különösen körültekintően kell végeznie a munkáját. Nyilván mindannyian szeretnénk egyszer az életben valódi iszlamista terroristát fogni, de ilyenkor végképp fontos meggyőződnünk arról, hogy amit fogtunk, az tényleg iszlamista terrorista. Nem pedig egy felvidéki baráti társaság ósdi játékpuskákkal.

Ehhez képest Hajdu kedden nagy büszkén azt jelentette be, hogy az előző hétvégén fegyverekkel, bombákkal rendelkező csoportot fogtak, az ügynek nemzetközi szálai is vannak, és még egy bombalabort is feltártak.

24 órával később már tudjuk, hogy dehogy. Az elmúlt egy napban azonban egy fél ország gondolt volna szörnyűséges iszlamistákra akkor is, ha a totál hülye magyar média, a mindenféle dezinformációs céllal létrehozott honlapok, és persze az internet telekiabáló hivatásos- és hobbirettegők ne emlegették volna a hazánkba érkezett terrordzsihádot.

Itt van például a Blikk Facebook-posztja a témában:

photo_camera

Több száz megosztás, like és komment. Érdemes beleolvasni ezekbe, hogy lássuk, mi alá adja a lovat a feladatára nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan Hajdu János és közpénzzel kitömött kétbalkezes kommandója. Akik kedd este még gondosan kitértek arra is, hogy "a november 13-i párizsi terrorcselekmény-sorozat után fokozták a felderítő tevékenységüket", csak hogy biztosan mindenkinek a fejében összekapcsolódjon az iszlamisták mészárlása és a magyarországi letartóztatások.  

A felvidékieket életveszélyes külföldi terroristáknak nézni súlyos és nevetséges hiba volt, ahogy azonban ezt az egészet a nyilvánosság előtt kezelték, az egyszerűen megbocsáthatatlan.

Kellemetlen abba belegondolni, hogy ezek a terrorelhárítók annyira nem képesek titkot tartani, hogy már akkor fényezték magukat, amikor még nem lehettek biztosak abban, hogy kicsoda-micsoda akadt horogra az akciójukban.

Még kellemetlenebb belegondolni abba, hogy mi van, ha szándékosan álltak a nyilvánosság elé a félinformációjukkal. Ebben az esetben nyilván tudniuk kellett, hogy mindenki arra fog gondolni, és akármi derül ki az igazságról, az országban a rettegés és a pszichózis csak tovább növekszik. Ez azt jelentené, hogy akárcsak számtalan egyéb elvileg szakmai szerv az országban, ők is elsősorban a rövidtávú politikai érdekek kiszolgálásán dolgoznak.

De a legkellemetlenebb abba belegondolni, hogy ha egyszer Magyarországot, magyar embereket tényleg meg akarna valaki támadni, akkor Hajdu Jánosnak és az ő TEK-jének kellene gondoskodni a védelmükről. Én őket az Iszlám Államnál közvetlenebbül fenyegető veszélynek érzem. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.