Először beszélt Benzemáról a megzsarolt csapattárs

futball
2015 november 27., 11:05
comments 58

Megszólalt Mathieu Valbuena, a francia válogatottban kirobbant szexvideós zsarolási ügy főszereplője. A Valbuenáról és barátnőjéről készült felvételt valószínűleg a focista volt alkalmazottja lopta el. Ennek nyilvánosságra hozatalával zsarolták meg, de Valbuena a rendőrséghez fordult már az első próbálkozás után.

Másodszor viszont már a szintén válogatott Karim Benzama is arra akarta rávenni, hogy vegye fel a kapcsolatot a zsarolókkal, akik sajtóhírek szerint a gyerekkori barátai voltak. A zsarolók 150 ezer eurót akartak azért, hogy megsemmisítsék a felvételt. 

A Le Monde-nak nyilatkozó Valbuena szerint Benzema nem volt agresszív, nem beszélt pénzről, csak ahhoz ragaszkodott, hogy találkozzon a zsarolókkal. Valbuena szerint aligha azért akarták megsemmisíteni a videót, mert annyira szeretik őt, nem nézzék már bolondnak. 

Benzemát november elején vették őrizetbe a zsarolásban játszott szerepe miatt. Az azóta szabadlábon lévő Benzama azt mondta, hogy valóban beszélt Valbuenával, de csak tanácsot adott neki, nem zsarolta meg. 

Valbuena azt mondta, hogy nagyot csalódott Benzemában, és várja, hogy a nyomozás kiderítse a szerepét a zsarolásban. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.