Most éppen úgy van, hogy a Testnevelési Egyetem bekebelezi a Sportkórház épületeit

Budapest
2015 november 27., 05:39
comments 18

A Testnevelési Egyetem atlétikai csarnokának októberi leégése még jól is jött az intézmény nagyszabású terveinek megvalósításához. A kormány előtt lévő elképzelések szerint - amelyekről az Index írt - az egyetem jelentősen bővíti a területét, a mellette lévő Sportkórház kárára is.  

A megsemmisült sportcsarnok háromezer négyzetméteres helyén parkot alakítanának ki, a TE pedig kapna egy ugyanekkor területet a Hegyalja út mellett, ahol most teniszpályák vannak. Felújítanák az atlétikai pályát és egy téli használatra is alkalmas focicsarnokot is építenének. Valamint a megszereznék a Sportkórház több épületét is, ideértve azt a torzó épületet, amelyet a kórháznak készült eredetileg, de nem fejezték be. 

photo_camera Forrás: googlemaps

Az önkormányzat azt szerette volna, ha az új campust Csillebércen legyen, de az egyetem vezetése elutasította az ötletet, mert távol lett volna az új hely.

Az egyetem rektora, Mocsai Lajos kifejezetten jó viszonyt ápol Orbán Viktorral, így nagy esély van arra, hogy a kormány jóvá is hagyja a terjeszkedést, sőt kiemelt állami beruházássá nyilvánítsa a projektet. 

Ezzel biztosan eldőlne, hogy nem a Sportkórház területén alakítanák ki az új budapesti szuperkórházat. 

Az Indexnek az Emberminisztériumból olyan információi vannak, hogy valószínűleg „máshol, adott esetben több helyszínen, és másképpen kell majd kialakítani a sportegészségügyi ellátást”. Az átszervezésekről és az ingatlanátadásokról még zajlanak az egyeztetések, de december elejére születhet meg a végleges verzió.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.