Vesztett a férfi, aki a motorozást követő kétnapos erekciója miatt perelte a BMW-t

jog
2015 november 28., 20:41
comments 160

A San Francisco-i férfi, Henry Wolf még 2012-ben perelte be a BMW-t, azt állítva, hogy miután két órát utazott egy 1993-as BMW-modellen, priapizmus alakult ki nála. 

Ez állandó, szexuális ingertől független erekciót jelent, és meglehetősen veszélyes állapot, komoly fájdalommal járhat és ha hosszabb ideig kitart, súlyosabb szövődményei is lehetnek.

Wolf szerint állapotáról a motor ülése tehetett, ezért a BMW észak-amerikai irodája mellett az ülést gyártó céget is beperelte. Szerinte nem megfelelő minőségű terméket állítottak elő, aminek következménye lehetett a szűnni nem akaró erekció beállta, ez pedig számára kórházi kezeléseket és érzelmi sokkot jelentett, ezért perelt. 

Az évek óta húzódó ügyben a héten megszületett az ítélet, a bíróság pedig végül lesöpörte a keresetet. A 14 oldalas, orvosi indokokat bőven tartalmazó szövegben arra jutottak, hogy Wolf beadványa nem felelt meg a megfelelő kritériumoknak és nem tartalmazott értékelhető érveléseket. Így Wolfnak kell megfizetnie a perköltséget, ami több ezer dollár is lehet majd. (Boing)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.