Nyugodtan fotózzon az autókat fotózó közterületest

jog
2015 december 01., 14:05
comments 68

A rendőrök nagyon sokáig nem tűrték, hogy munkájuk közben készült fotók jelenjenek meg róluk, sőt pénzt is gomboltak le az ilyen képeket megjelentető szerkesztőségekről. 

Az Alkotmánybíróság tavaly hozott egy döntést, amiben azt mondta ki, hogy közéleti eseményeken a rendőri intézkedésről készült felvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a közlés nem öncélú. Ebbe kicsit belekavart októberben a Fővárosi Ítélőtábla egy ítélettel, de most Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) elnöke is a szabad fotózás mellett állt ki. 

Az Index idézi az állásfoglalását, amiben azt mondja, hogy - a rendőrök ügyével összekötve - a közterületfelügyelőket is lehet fotózni munka közben az engedélyük nélkül. 

Van néhány szempont, az Alkotmánybíróság azt mondta ki a közfeladatot ellátó személyekkel kapcsolatban, hogy „a nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik”.

Az Index összeállította a listát, ami alapján minden további nélkül közölhető fotó rendőrökről és közterületesekről. Ha a kép

  • tömegfelvételnek minősül (ábrázolás módja nem egyéni, a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket);
  • nyilvános helyen készült;
  • az érintett személyre nézve nem sértő;
  • az érintett személyt tárgyilagosan mutatja be;
  • nyilvánosságra hozatala közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik;
  • nyilvánosságra hozatala a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatáshoz kötődik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.