Hol van ilyenkor egy Gyurcsány, amikor az összevissza beszélő Medgyessyt kellene finoman levezetni a színpadról?

POLITIKA
2015 december 07., 12:58
comments 130

Biztos sokan emlékeznek még arra, amikor a már nem teljesen beszámítható Horn Gyulát a 75. születésnapján Gyurcsány Ferenc levezette a színpadról. Most hasonló hőstettre lenne szükség, miután Medgyessy Péternek nemhogy többször visszanyalt a fagyi, hanem a fejére borított egy vödör tutti-fruttit.

Minden azzal kezdődött, hogy a volt miniszterelnök (Medgyessy) interjút adott a Magyar Időknek, amiben azt mondta a II. Orbán-kormány alatt tapasztalható korrupcióról, hogy: Azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idejében.”

Később az ATV-ben már épp az ellenkezőjét mondta: a Magyar Idők rosszul idézte őt, mert a korrupció most tapinthatóbb, sőt ma más minőségű, mint a korábbi kormányok idején volt, és a hazai meg a nemzetközi közvéleményt is nagyon foglalkoztatja a jelenség.

De a kormánypárti Magyar Idők most hangfelvételt hozott nyilvánosságra az interjúról, amiben Medgyessy Péter szó szerint azt mondja a korrupcióról, hogy:

„Most nagyon a homlokterébe került a társadalmi érdeklődésnek meg a nemzetközi érdeklődésnek a magyarországi korrupció, de azt nem merem állítani, hogy ez most tapinthatóbb.”

Medgyessy Péter tehát most szellemi útelágazódáshoz érkezett, és valakinek szólnia kéne, hogy ne a bokrokon átvágva próbáljon meg kijutni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.