Meghalt László János, a Magyar Kerékpárosklub örökös tiszteletbeli elnöke

GYÁSZ
2015 december 23., 21:43
comments 93

Hosszú betegség után december 23-án meghalt László János, a Magyar Kerékpárosklub örökös tiszteletbeli elnöke . Rengeteget tett a magyar kerékpáros kultúra fejlesztéséért. „Ő mondta ki elsőként, hogy nem az infrastruktúra hiánya, hanem a fejekben élő félelem, a kerékpározásról alkotott téves elképzelések a bringás fejlődés legnagyobb ellenségei.”- írja róla szóló megemlékezésében a Magyar Kerékpárosklub.

László Jánosnak része volt az állami szintre emelt szemléletformáló kampányoktól KRESZ-módosításokon át az utcákon látható legkisebb infrastrukturális elemekig sok olyan lépésben, aminek köszönhetően könnyebbé és biztonságosabbá vált a biciklis közlekedés.

Elsők közt állt ki a városi kerékpározás fejlesztését jellemző járdára festett sárga csíkok ellen. Bár végzettsége szerint nem volt közlekedésmérnök, mégis közlekedésmérnököket megelőzve fedezte fel, hogy a belvárosi területek szeparált kerékpárútjai jóval veszélyesebbek az együttműködést biztosító kerékpársávoknál.

Több esetben kezdeményezett KRESZ-módosításokat, neki köszönhető, hogy több korábban egyirányú utcába lehet már két irányból behajtani kerékpárral és a változás csak előnyökkel járt. Ő hozta be a köztudatba a külföldön bevált közös busz-kerékpársávok használatát is megannyi más olcsó, de hatékony eszköz mellett, mellyel jobbá tehetőek a településeink. (via Magyar Kerékpárosklub)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.