Mégis fizetős lesz az M85-ös főút

közlekedés
2015 december 28., 13:01
comments 145


A Nemzeti Útdíjfejlesztési Szolgáltató Zrt. nem tervezte fizetőssé tenni az M85-ös gyorsforgalmi utat, de a fejlesztési miniszter rendelete alapján 2016. január 1-től mégis fizetni kell majd a Csorna és Győr közötti szakaszért – írja a nyugat.hu. Ezt a nyáron átadott utat, az M86-os csornai elkerülővel együtt, eddig fizetés nélkül lehetett használni.

Orbán Viktor kormányfő szeptember elején, a határzár építésének nem megfelelő üteme miatt menesztette Hende Csaba honvédelmi minisztert. Hende, mint Szombathely országgyűlési képviselője szívügyeként kezelte a 85-ös út fejlesztését, mivel ez a városba vezető legfontosabb főút, Győrt köti össze Vas megye székhelyével. A miniszter kirúgása után a kormány gyorsan elvont 20 millió forintot a 85-86-os fejlesztési keretéből, és most az ingyenességnek is vége, pedig ezért is sokat küzdött a volt honvédelmi miniszter. 

Az M86-ost (a csornai elkerülőt) nem említi a útdíjfejlesztő honlapja, ezért az feltehetően ingyenes marad a teljes útszakasz elkészültéig. Ennek időpontját 2016 második felére ígérik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.