Kiakadtak a vasutasok a MÁV-vezetők milliós béremelésére

gazdaság
2016 január 01., 06:47
comments 137

Pattanásig feszült a hangulat vasutasok közt, számol be a Vasutasok Szakszervezetének közleménye. Az érdekképviselet vezetője, Meleg János szerint az évvégén rengeteg telefont, és emailt kaptak elkeseredett MÁV-dolgozóktól, akik rendre arról számolnak be, hogy már a felmondást fontolgatják, mert szerintük a vasúttársaság agyonhajszolja őket, mert képtelenek feltölteni a több száz üresen álló, betöltetlen munkahelyet. 

photo_camera

A szakszervezet szerint a dolgozóknak az sem esett jól, hogy míg 0,5 százalékos béremelést kapnak, addig a MÁV vezetői milliós prémiumokat zsebelnek be. Meleg János szerint sürgető lenne a bérfejlesztés, az életpályamodell bevezetése, mert félő, hogy még a legtürelmesebb vasutasoknál is elszakad a cérna. (Origo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.