Breivik beperli a norvég államot, mert magánzárkában tartják fogva

külföld
2016 január 06., 21:42
comments 350
Breivik náci karlendítése 2012. augusztus 24-én az oslói központi bíróságon
photo_camera AFP PHOTO / ODD ANDERSEN

Anders Breivik 77 embert gyilkolt meg 2011-ben. Oslóban egy autóba rejtett pokolgép segítségével nyolc embert ölt meg, majd egy közeli szigeten kezdett mészárlásba a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének táboránál. 

A férfit a maximálisan kiszabható büntetésre, 21 évre ítélték, és bár ebből nagy felháborodás volt akkor, ez nem azt jelenti, hogy 21 év után automatikusan szabadulhat, csak hogy ekkor le kell majd folytatni egy felülvizsgálati eljárást. 

A súlyos személyiségzavarok jeleit mutató, saját szélsőjobboldali ideológiát kifejlesztő férfi egyszer sem mutatta a megbánás jeleit a tárgyalás során, az ítéletet mosolyogva fogadta. Most azonban úgy döntött, hogy beperli a norvég államot, mert végig szeparáltan, a többi rabtól gondosan elzárva tartják fogva.

Breivik egy háromszobás cellát kapott, ahol még az egyetemi tanulmányait is végezheti. Ugyanakkor szerinte az, hogy elzárva tartják a többiektől, embertelen bánásmódnak minősül. Korábban már éhségsztrájkkal is fenyegetőzött emiatt. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.