Rendőrnek öltözött a kínai férfi, hogy elijessze apját a kurvázástól

A 21 éves Guo-t eléggé zavarta, hogy apja prostituáltakat akar fogadni, illetve főleg az, hogy erre veri el a pénzét. A programhoz ráadásul tőle kért kölcsön pénzt, ez pedig már tényleg sok volt. 

A férfi ezért belebújt a rendőrjelmezébe, hogy a közelben állva elijessze a környék prostituáltjait, ha feléjük tartanának. Elmondása szerint ez már a harmadik alkalom volt, hogy bevetette ezt a trükköt. Jelmezéhez egy műanyagpisztoly, mellény, játékbilincs és kamu jelvény is járt. Illetve egy igazi sokkoló, amit online rendelt meg. 

Ez lett a veszte, mert unalmában, miközben a házuk közelében strázsált, ezzel ijesztgetett egy arra járó kutyát. Ezután a környékbeliek ráhívták a rendőröket, akik őrizetbe vették. 

A férfi saját elmondása szerint amúgy régóta rendőr akart lenni, miután pár évet lehúzott biztonsági őrként. (Independent)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.