Negyedórát fog tárgyalni Ferenc pápa a Google vezérével

Pénteken a Vatikánba látogat Eric Schmidt, a Google egykori vezérigazgatója, ahol a pápa fogja majd audiencián fogadni, szivárgott ki mostanra mindenféle névtelen vatikáni forrásokból. A Google semmiféle ezzel kapcsolatos hírt nem kommentált. 

Schmidt a Google vezérigazgatója volt, ismert jótékonykodó, és állítólag Ferenc pápa elé Jared Cohen társaságában juthat majd el. Cohen korábban az amerikai külügyminisztériumnál dolgozott, jelenleg pedig a Google Ideas névre keresztelt részlegét vezeti. 

Ferenc pápának ugyan nincs számítógépe, ugyanakkor az internetről meglehetősen sokat gondol, korábban azt Isten ajándékának is nevezte. Ő volt egyben az első pápa, aki használta a Twittert, mostanra pedig már 8,4 millió követője van. 

Schmidt jelenleg a Google fölé kitalált ernyővállalat, az Alphabet ügyvezetője és egyben utazó nagykövete, és lelkesen járja a világot, hogy a bolygó jobbá tételét szorgalmazó ötleteit prezentálja. (Guardian)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.