Lázár szerint a kapcsolatuk Orbánnal nem baráti

POLITIKA
2016 január 15., 17:21
comments 203

Lázár János az ATV Szabad szemmel című műsorában azzal magyarázta, hogy az utóbbi időszakban még néhány kormányközeli lap is elkezdte kóstolgatni őt és munkatársait, hogy most folyik az Első Nemzeti Közműszolgáltató kialakítása, amely négymillió háztartás számára kíván áramot és gázt szolgáltatni nonprofit alapon. A maga részéről az ellene indított támadásokat az ezzel kapcsolatos „érdekellentéteknek” tulajdonítja.

Békekávé

Arról, hogy valóban kibékült-e Csányi Sándorral, elmondta, hogy Orbán Viktor kérte meg arra, hogy ha ideje engedi, akkor igyon meg egy kávét az OTP-vezérrel, de azt nem mondta el, hogy békülésnek tekinti-e a Csányival folytatott megbeszélést.

Orbán Viktorral ugyanakkor nem tekintik barátoknak egymást. :

„A kapcsolatom miniszterelnök úrral munkakapcsolat és nem baráti kapcsolat, nem a szabadidőnk közös eltöltésére szövetkeztünk."

Kiadják a Századvég tanulmányait

Elmondta azt is, hogy megkapták a Kúria végzését, amely szerint ki kell adni a Századvég kormány számára készített tanulmányait, azonnal nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat. Hozzátette: a 30 ezer oldalas anyag készen áll a nyilvánosságra hozatalra.

Volna fantázia

Az elmúlt napokban Tarlós István főpolgármester és a kormány között kialakult BKV-vitáról elmondta, hogy ő és Tarlós a jelek szerint kedvüket lelik abban, hogy időnként „megszurkálják egymást”, de szerinte volna fantázia abban, hogy az állam átvegye a fővárostól a BKV teljes működtetését.

Megint nem a kormány téved

Lázár János az interjúban beszélt arról is, hogy az Európai Bizottság téved, amikor úgy vélekedik, hogy Paks2 a jelenlegi energiaárak mellett nem fog tudni állami támogatás nélkül működni. A miniszter arra a tanulmányra hivatkozott, amelyet a kormány decemberben hozott nyilvánosságra, és amelyet a Rotschild-csoport készített az erőmű megtérüléséről. Arra a kérdésre, hogy tekinthető-e Paks-ügyben függetlennek egy olyan vállalkozás, amely szerepet játszott Paks 2 pénzügyi hátterének megteremtésében, Lázár „provinciálisnak” nevezte a kérdés mögött rejlő megközelítést.

Lázár János úgy látja, hogy fél éven belül Magyarország lehívhatja és le is fogja hívni az erőmű építésére folyósítandó orosz hitel első részletét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.