RÖVIDHÍR - CÖF-CÖKA: meg kell szüntetni az Európai Bizottságot

POLITIKA
2016 január 19., 11:27
comments 297
photo_camera

"Meg kell szüntetni az önhatalmúan működő Európai Bizottságot, és az Európai Unió vezetését a demokratikusan választott állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács kezébe kell adni - jelentette ki a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának tagja a CÖKA és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Fricz Tamás azt mondta, ezzel párhuzamosan az Európai Tanács ellenőrzését az Európai Parlamentre kell bízni, amelynek létszámát jelentősen csökkenteni kell.

Ugyanakkor a keleti, a délkelet-európai és a balti államok kezdeményezésére úgy kellene módosítani az Európai Unió alapokmányát, hogy az szuverén nemzetállamok szövetségévé váljon - tette hozzá.

UPDATE

A politológus úgy vélekedett: azért jutott az unió intézményi válságba, mert a vezetői eltávolodtak a demokratikus normáktól és önhatalmúlag hozzák meg a döntéseiket.

Ezzel pedig éppen a bizottság sérti meg az uniós alapértékeket, ugyanis beavatkozik például Magyarország és Lengyelország esetében a tagállamok belügyeibe, abba, hogy miként működtessék a demokratikus intézményeket - érvelt Fricz Tamás, aki szerint a bizottság nem veszi figyelembe az európai polgárok véleményét sem, akik követelik a migránsáradat leállítását.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke úgy vélekedett, hogy az EU-ban erősödik a demokratikus deficit, a média pedig ultraliberális hatás alá került, ami a szélsőjobboldalt erősíti.

Ugyanakkor ahol a polgárokat meghallgatják, mint például Magyarországon és Lengyelországban, ott a szélsőségek nem erősödnek - fűzte hozzá.

Úgy értékelte, hogy az Egyesült Királyság fenyegetőzése az EU elhagyásával csupán színjáték, hiszen az Egyesült Államok, mint Nagy Britannia legfőbb szövetségese ezt soha nem engedné.

Szerinte David Cameron brit miniszterelnök összemossa az EU-s polgárok szabad munkavállalását a közösség területén kívülről érkező gazdasági bevándorlókkal.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője közölte: azt javasolják az EU-nak, hogy a migráció koordinálásában nagyobb szerepet szánjon az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak. Úgy vélik továbbá, hogy meg kell szüntetni azt a rendszert, hogy az euróövezeti tagállamok kordában tudják tartani azokat az országokat, akik nem a közös pénzt használják.

A regionális fejlesztési támogatások területén pozitív diszkriminációt kell alkalmazni a szegényebb tagállamok esetében és a nemzeti parlamentek kezdeményezhessék jogszabályok selejtezését - ismertette indítványaikat a szóvivő.

Javaslataikat megküldik Martin Schulznak, az EP elnökének és Donald Tusknak, az Európai Tanács vezetőjének.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.