Már több a nő és a gyerek a menekültek között, mint a férfi

külföld
2016 január 21., 06:58
comments 248
Menekült nő cipeli a gyerekét a hóban, a szerb-észak-macedón határon, 2016
photo_camera AFP / DIMITAR DILKOFF

Idén többségbe kerültek a nők és a gyermekek a menekültek között. Miközben az európai politikusok erre fogékony része éppen aggódni kezdett azon, hogy a menekültek többsége férfi, a helyzet megváltozott. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb összesítése szerint idén már javarészt nők és gyerekek érkeznek Törökországból a tengeren át:

az idén regisztráltaknak már csak 45 százaléka felnőtt férfi, a maradék nő és gyerek.

A nők részaránya tavaly júliushoz képest csaknem megduplázódott, 11-ről 21 százalékra nőtt, a menekülők 34 százaléka gyerek.

Tavaly júniusban még 73 százalék volt a felnőtt férfiak részaránya a menekültek körében.

A folyamat amúgy teljesen logikus: a tavaly nyáron érkezett, időközben valamelyik európai országban megtelepedett férfiak most próbálják maguk után hozni a nyáron hátrahagyott családtagjaikat. Az UNHCR szerint azért is növekedhetett a nők és a gyerekek részaránya, mert az európai országok őket jobb eséllyel fogadják be.

Akárhogy is, ha a trendek így alakulnak, ez kiegyensúlyozottabb nemi arányokat eredményezhet az új európai migránsközösségekben.

A változás ugyanakkor komoly kihívások elé is állítja az európai menekültügyet: megfelelő létesítmények hiányában a most érkező nők és gyerekek ki vannak szolgáltatva a szexuális támadásoknak a táborokban, ahol nem mindig megoldott a menekültek nemek szerinti elkülönítése. Az UNHCR már bírálta is az EU-s országokat amiatt, hogy nem biztosítanak megfelelő védelmet és körülményeket az útjuk során zaklatás áldozatául esett nőknek. (Via Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.