A kormány "feladatainak illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné", ha megtudnánk, mi az istenért van szükség a CSOK-ra ilyen formában

gazdaság
2016 január 25., 13:46
comments 95

Újságíróként próbálom végezni a dolgomat, például az év elején rákérdeztem az illetékes minisztériumoknál – a kérdést egy közérdekű adatigényléssel nyomatékosítva –, hogy: 

"Készültek-e háttérszámítások, hatástanulmány és/vagy hatásvizsgálati lap az EMMI-ben vagy az NGM-ben a CSOK rendelet közmúltban bejelentett módosításának költségvetési, gazdasági és társadalmi hatásairól, annak indokairól?"

Viszonylag egyszerű kérdés, és ha már egy (talán?) százmilliárdos költségvetési kiadásról van szó, amit többek között az én adómból is fedeznek, talán joggal gondolhatom úgy, hogy érdekel, mi alapján döntött úgy a kormány, ahogy. A törvényben előírt két hetes határidő vége felé, pénteken meg is kaptam a választ a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

photo_camera Varga Mihály egy hétvégi disznóvágáson. (Facebook)

De sajnos nem azt a választ kaptam, amit reméltem, a minisztérium ugyanis visszautasította a válaszadást. Az érvelés 10-ből 10 pontos, ugyanis:

"a kérelmében igényelt adatok megismerése a Nemzetgazdasági Minisztérium feladatkörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné",

és mivel "az igényelt háttérszámítások a jövőbeli kormányzati döntések megalapozását is szolgálják", ezért az adatigénylés a 2011. évi CXII. törvény 27. § (6) alapján lett elutasítva, írja az NGM. Ezt a jogszabályhelyet egyébként tavaly módosították, egy a kormány által elköltött adót befizetők szemszögéből meglehetősen felháborító törvénnyel, ami gyakorlatilag titkosítja az összes költségvetéssel kapcsolatos háttérszámítást (ez volt a költségvetést megalapozó salátatörvény).

Persze még mindig az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a kormány egyszerűen úgy döntött egy akár százmilliárdnál is nagyobb éves kiadással járó CSOK-programról, hogy 

semmilyen háttérszámítást nem végzett,

ami elég félelmetes. A kormánytól független, civil Költségvetési Felelősségi Intézet egyébként éppen ma tett közzé egy elemzést a témában, elég lehangoló következtetésekkel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.