Neonácik vertek migránsokat Stockholmban

migráció
2016 január 30., 16:47

Nagyjából 100, feketébe öltözött férfi vonult végig a stockholmi központi vonatpályaudvar előtti téren péntek éjjel, és bevándorlókat vertek meg. Közben szórólapokat is osztogattak, amikben további, migránsok elleni erőszakos támadásokkal fenyegetőznek. A svéd rendőrség két szélsőjobboldali futballhuligán-csoporttal kötötte össze.

Stocholmban azután szabadultak el ennyire az indulatok, miután a hét elején egy svéd menekültközpontban egy 15 éves szomáliai fiú megkéselt egy svéd szociális munkást, a 22 éves Alexandra Mezhert. A libanoni keresztény származású Mezher egyedül volt ügyeletben a táborban az éjjeli műszakban, mikor a központ egyik lakója rátámadt egy másikra. A szociális munkás ekkor lépett közbe, de az egyik veszekedő - a szomáliai fiú - megszúrta a hátán és a lábán. A 22 éves nő belehalt a sérüléseibe. Az elkövetőt azóta pszichiátrián kezelik. Már a késelést megelőző este arra panaszkodott, hogy nincs jól, nem is tudott aludni. Aztán idegösszeomlása lehetett: azt mondta, hangokat hall.

photo_camera Alexandra Mezher

A gyilkosság megrázta Svédországot, több tüntetést is szerveztek a héten emiatt. A bevándorlásellenes Svéd Demokrata Párt már a bűntény utáni napon tüntetett.

A svéd média szerint a péntek éjjeli támadás előtt ismeretlen férfiak szórólapokat osztogattak a városban, amiken az volt, hogy most végre megadják a főváros utcáin lézengő afrikai utcagyerekeknek, amit megérdemelnek.

A svéd rendőrség 3 férfit tartóztatott le, az egyiküket azért, mert megütött egy civilruhás rendőrt is, a másik kettőt pedig azért, mert boxereket találtak náluk. Szombat reggel mindhármukat szabadon engedték, mert a rendőrség nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy valóban történtek szervezett támadások, amikhez ennek a három férfinak is köze volt.

Egy szemtanú a svéd Aftonbladet című lapnak elmondta, hogy látta, ahogyan többen külföldinek kinéző embereket vernek Stockholm egy legforgalmasabb terén, a Sergels Torg téren. A szemtanú szerint ő maga annyit látott, hogy 3 embert biztosan megvertek, de többet nem, mert megijedt, és hamar elhagyta a teret.

A péntek éjjeli támadás után egy svéd neonáci csoport is szórólapokat kezdett terjeszteni, amiben méltatták a támadást. A rendőrség ezt a kapcsolatot is vizsgálja. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.