Nem lesz elég szúnyogunk egy európai Zika-járványhoz

Egészségügy
2016 január 31., 11:04
comments 67

Az egyik dán kórház szerdán jelentette be, hogy egy Latin-Amerikából visszatérő betegükben megtalálták a Zika-vírust, amitől most az egész amerikai kontinens retteg. Ráadásul nem is ő volt az első fertőzött Európában, de a hír mégsem keltett akkora pánikot, mint amikor az első ebolás ért haza Afrikából. Ez a betegség nem jár durvább tünetekkel, mint egy átlagos influenza: a dán betegnek felszaladt a láza, fájt a feje.

A szúnyogok által terjesztett vírust már majdnem 60 éve ismerik, de csak tavaly májusban jelent meg az északi féltekén. Akit megcsíp egy Zikával fertőzött szúnyog, azt a betegség nem vágja úgy földhöz, mint a malária, sőt az esetek 80 százalékában teljesen tünetmentes, az igazi veszélyt a magzatra jelenti.

A megfertőzött várandós nők gyerekei kisebb fejmérettel és súlyos agykárosodással születnek meg. A kutatók egyelőre keveset tudnak a Zika-vírus és a mikrocephaliás, azaz kis fejmérettel születő gyerekek közötti kapcsolatról, de Brazíliában most ijesztően megugrott az ilyen rendellenességgel születettek száma: korábban évente 150 mikrocephaliás gyerek született, de ez a szám tavaly 3500-ra ugrott meg.

photo_camera Fotó: Mario Tama/Getty Images

Mivel nem voltak súlyos tünetei és nem is volt túl elterjedt, eddig a kutatók sem foglalkoztak vele sokat. Ezért betegségnek most nincs ellenszere, és a kutatók sem tudnak biztatóbbat mondani annál, mint hogy 10 éven belül talán forgalomba kerülhet a Zika elleni oltás. A tesztelés is leghamarabb két év múlva kezdődhet el.

Eddig mintegy nyolc csípőszúnyog fajból mutatták ki a vírust, ezek közül az ázsiai tigrisszúnyog és az egyiptomi csípőszúnyog képesek átadni az embereknek is. A kutatók tudnak olyan esetről, amikor spermából is ki tudták mutatni, de csak ritkán fordul elő amikor szexuális úton terjedt át emberről emberre. A Zika-vírus elterjedéséhez leginkább olyan klímára van szükség, amelyben megélnek a Zikát terjesztő szúnyogok.

Ahhoz, hogy a vírus Európában is el tudjon terjedni, a Latin-Amerikában megfertőzött dán állampolgárt most legalább egyiptomi csípőszúnyognak vagy egy tigrisszúnyognak kellene megcsípnie, hogy tovább tudja adni valakinek.

 Ezek a trópusi szúnyogok viszont annyira nincsenek oda az európai telekért, ráadásul a fertőzött szúnyogok maguk is megbetegednek, rövidebb ideig élnek és kevesebb petét raknak, ezért rossz időnek köszönhetően Európában nincs nagy veszély.

photo_camera Ő az egyiptomi csipőszúnyog - Fotó: AFP/Luis Robayo

Néha benéznek hozzánk is

Soltész Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa elmondta, hogy ezek a szúnyogfajok nyaranta akár Magyarországon is feltűnhetnek, volt már rá példa, hogy fogtak tigrisszúnyogot itthon is. Valószínűleg a megnövekedett szállítási forgalom következtében szállítmányokkal érkezhettek, főleg Olaszországból gumiabroncsokkal, de a rovartani szakértő szerint nem valószínű, hogy túlélik a jelenlegi hideg teleket.

A nálunk élő csípőszúnyogok inkább más betegségek terjesztésében erősek. Az 50-es évekig Magyarországon is volt malária, csak azután tűnt el, hogy a mocsarakat (a betegséget terjesztő szúnyogok kedvenc élőhelyét) lecsapolták, és hogy az emberek életmódja megváltozott, kevesebben élnek együtt haszonállatokkal.

2005-ben és 2006-ban találtak néhány döglött feketerigót Budapest környékén, amikben kimutatták a szúnyogok által terjesztett usutu vírust, de a kutatók szerint ez nem közvetlenül Afrikából érkezett, hanem valószínűbb, hogy a bécsi állatkertből kiindulva jutott el Magyarországig.

A Zika-vírus terjesztésében egyik legsikeresebb terjesztője az egyiptomi csípőszúnyog , ami hozzánk legközelebb a Fekete-tenger északkeleti részén fordul elő (piros). Európa többi részén csak időlegesen bukkan föl.

Az egyiptomi csípőszúnyog Európában
photo_camera Az egyiptomi csípőszúnyog Európában - Forrás: ECDC

A tigrisszúnyog már jóval több helyen előfordul Európában, de ez a faj nem olyan hatékony a vírus terjesztésében.

photo_camera A tigrisszúnyog Európában- Forrás: ECDC

A betegség elterjedése azért is különösen aggasztó Brazíliában, mert idén nyáron ott lesz az olimpia. Dilma Rousseff brazil elnök már ki is hirdette az egyiptomi csípőszúnyog elleni háborút, ami nem lesz egyszerű, ahogy a nyarat szúnyogcsípés nélkül megúszni sem az. 

Ráadásul akár vegyszerrel, akár gene drive-okkal kezdik el irtani őket, a helyükre nagyon gyorsan újabb egyedek érkeznek, amelyek jó eséllyel szintén Zika-hordozók lesznek.

photo_camera Brazil katonák szúnyoglárvákat keresnek - Fotó: Mario Tama/Getty Images

Brazíliában 220 ezer katonát küldenek a fertőzött területekre, hogy tájékoztassák az embereket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 23 országot fenyeget a vírus Dél- és Közép- Amerikában, valamint a Karib-térségben. Puerto Ricón eddig 22 ilyen esettel találkoztak. 

Mivel a vírusra nincs ellenszer, Brazíliában, El Salvadorban és Jamaicán sem tudtak jobbat kitalálni, mint azt tanácsolni a nőknek, hogy a következő pár évben inkább ne szüljenek gyereket.

Az elmúlt 2 hónapban világszerte 23 országból jelentettek helyi eredetű Zika-vírus fertőzéseket. A 2016. január 19-i adatok szerint:

  • Dél-Amerikában Bolívia, Brazília, Ecuador, Francia Guyana, Guyana, Kolumbia, Paraguay, Suriname, Venezuela;
  • Közép-Amerikában El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Panama;
  • a Karib-térségben Barbados, Guadeloupe, Haiti, Martinique, Puerto Rico, Saint Martin;
  • a Csendes-óceáni térségben a Szamoa-szigetek;
  • továbbá Thaiföld és a Zöld-foki Köztársaság érintettek. 

A vírus miatt elég nagy a para az Egyesül Államban is, mivel az egyiptomi csípőszúnyog Floridában, Hawaii-n vagy Kalifornia déli részén vígan megél, de nyaranta találkoztak tigrisszúnyoggal New Yorkban és Chicagóban is. A járványügyi hatóságok szerint közel 200 millió ember él az Egyesült Államoknak azokon a területein, ahol elterjedhet a Zika.

(via BBC/New York Times/Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.