A magyar államot mintha nem is érdekelné, kik és mire osztják el a pénzét

POLITIKA
2016 február 04., 08:58
comments 208

Mikor a magyar kormány tavaly novemberben bejelentette, hogy 50 milliárd forintot ad a szerbiai partnerének számító Vajdasági Magyar Szövetségnek gazdasági programja megvalósítására, már eleve meglepő volt, hogy egy politikai párt egyszerre fog felelni a pénzek kifizetéséért és a támogatások felhasználásának ellenőrzéséért is. Annak ellenére, hogy milyen nagy összegről van szó, a magyar kormány nagyon laza feltételekkel bízta rá Pásztor István pártjára a pénzt.

photo_camera Pásztor István, a VMSZ elnöke - Fotó: MTI/Soós Lajos

Az erről szóló kormányhatározat sem határozott meg komolyabb biztosítékokat arra, hogy a pénz elköltésével megbízott párt ne klientúraépítésre fel használja a lehetőséget. 

A kifizetéseket irányító intézmény kialakítását is a VMSZ-re bízták. Ennek működését viszont a következő három évben a magyar költségvetés állja majd. Mellette a pártnak kell kineveznie azt az ellenőrző testületet is, ami a pénzek szabályos felhasználására figyel majd. A pályázatok kiírására létrehozták a Prosperitati Alapítványt, aminek a honlapján februárban már megjelentek az első pályázatok is.

Nem mentek messzire szakértelemért

Az alapítvány vezetőinek kiválasztásakor a VMSZ-nek sajnos nem nagyon sikerült túljutnia a saját káderlistáján. Ahhoz képest, hogy Pásztor István egy novemberi interjújában még arról beszélt, hogy a pénzt nem a VMSZ fogja kezelni, hanem egy olyan intézményrendszer, amely az ide vonatkozó döntéseket meghozza

a Prosperitati ügyvezetőjének kapásból a párt egyik elnökségi tagját, Juhász Bálintot nevezték ki.

De a pályázatokat elbíráló Igazgató Bizottságon ugyanilyen jól be lehet mutatni, hogy miért nem jó ötlet egyetlen pártot megbízni azzal, hogy független intézményeket hozzon létre: 

  • Az ötfős testület elnöke, Nagy Imre korábban a VMSZ temerini képviselőjelöltje volt. 
  • Mellette ül Földi Márta is, aki pedig nyáron indította a párt listavezetőként Csantavéren.
  • Az egyik vajdasági portál szerint szintén tagja a pártnak Somogyi Sándor is. 
  • Az intézmény területi irodáinak pedig több olyan munatársa van, akik mellete párt valamelyik helyi szervezetét vezetik.

Hátszél

A most kiírt pályázatokat a tervek szerint épp a tavaszi választások előtt kezdik el kifizetni. Pásztoréknak most egy főnyeremény, hogy a Magyarországról érkező támogatásokkal kampányolhatnak. Pedig tavaly több embert is kizártak a pártból, mert nem értettek egyet az elnök irányvonalával. A Fidesz pedig mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy a szövetségesükön kívül egy másik életképes politikai erő is megjelenjen a Vajdaságban. Orbán Viktor decemberben az ilyen törekvéseket egyesen károsnak nevezte, és figyelmeztette őket, hogy nem remélhetnek tőlük semmilyen érdemi pártfogást sem.

Pásztorék már annál inkább! Azzal, hogy gyakorlatilag szabadon rendelkeznek az 50 milliárdos forrás elosztása felett, a következő három évben bebetonozhatják a hatalmukat. Legalábbis nehéz elképzelni, hogy bármelyik ellenük szerveződő erő hasonló hátszelet tudna magának szerezni.

Nincs állampolgárság, nincs pénz

A most kiírt pályázatok között van olyan, amiből a vajdasági házaspárok falusi házat vehetnek maguknak, máshol az ottani vállalkozások költhetnek el eszközbeszerzésre vagy turisztikai fejlesztésekre, a termelők pedig tenyészállatokat és méheket is vehetnek maguknak.

Bármelyikből is szeretnének támogatást nyerni, mindenhol feltétel, hogy a pályázónak a szerb mellett magyar állampolgársággal is rendelkeznie. 

Így aztán, ha pályázati pénzt szeretnének, a következő három évben azoknak is kettős állampolgárrá kell válniuk, akik eddig ezt nem tartották fontosnak. Azt nézve, hogy 2014-ben a határon túli választók 95,5 százaléka a Fideszre szavazott, a következő választásokra a a most befektetett 50 milliárd még új szavazatokat is hozhat. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.