Egy terhes ausztrál nő 20 év után először látta az apját, aki erre megerőszakolta

bűnügy
2016 február 09., 16:19
comments 85

A meg nem nevezett melbourne-i nő 2014 októberén, két évtizeddel azután, hogy elválasztották a szüleitől, megtalálta az akkor 38 éves apját Queenslandben.

Bár tudta, hogy a férfinak erőszakos múltja volt, és bántalmazásért ült is, meghívta a férfit, az élettársát és a gyereküket az otthonába. Azt mondta, izgatottan és boldogan várta a találkozást.

A nő és az apja kettesben maradt a házban, amikor az férfi azt mondta: „Adj egy ölelést apának.” Ekkor a nő csípőjére tette a kezét, és megcsókolta a nyakát.

Az eset ezután még bizarabbra fordult, mert a nő erre állítólag azt mondta, hogy: „Ha ilyen leszel, akkor akár fel is vihetsz a szobádba.”

A férfi ezután felhívta magával a szobába a lányát, és megerőszakolta, miközben azt mondta:

„Örökké szeretni foglak.”

A nő azt mondta, nem tett vagy mondott semmit, úgy érezte, együtt kell működnie, mert félt, hogy baja eshet, és ha leállítja a férfit, az bedühödhet. Mint mondta: „Össze voltam és vagyok zavarodva attól, amit mondott. Undorodtam attól, hogy az apám volt. Csak el akartam menni zuhanyozni, mert nagyon mocskosnak éreztem magam.”

Az apuka, miután letartóztatták, azt állította, hogy a lánya akarta az egészet, de nem volt erőszak:

„Oké, elmondom. Rávett, hogy lefeküdjek vele. Próbáltam nemet mondani. Nem akartam elveszíteni őt.”

Négy évet kapott, miután bűnösnek vallotta magát vérfertőzésben – nemi erőszakkal nem vádolták meg –, de egy, a „tragikus hátteréről” és a tanulási nehézségeiről szóló pszichológiai jelentés miatt három évre csökkentették a büntetését.

A férfi – akinek az anyja alkoholista volt – 10 éves kora óta füvezett. 14 éves korában jött össze a lány anyjával, de amikor 18 éves korában megszületett a lány, a nő szakított vele. A férfi szerint az anyuka csak az egyedülálló édesanyáknak járó segélyt akarta. (The Age)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.