A vak komondoros Balogh ügyvédje szerint a médiahadjárat is hozzájárulhatott a polgármester gyerekének megbetegedéséhez

bűnügy
2016 február 11., 13:09
comments 196

A perbeszédekkel folytatódott a fülöpházi polgármester, egykori fideszes parlamenti képviselő Balogh József pere. Balogh 2013 áprilisában hajnalban egy esküvőről hazafelé menet legalább kétszer megütötte élettársa arcát.

A nő arccsontja darabosra tört és jobboldali járomcsontja is eltört. A látlelet alapján egy korábbi bántalmazás nyomait is fel lehetett fedezni. 

Balogh akkor azzal védekezett, hogy a nő átesett a család vak komondorán. 

Országos botrány lett az ügyből, Balogh kizáratta magát a Fidesz parlamenti frakciójából, Fülöpházán azonban újraindult a választásokon és nyert is. 

A férfi élettársa a bűntény után még elmondta az orvosoknak, hogy Balogh verte meg, később azonban vallomását visszavonta és visszaköltözött a férfihoz. 

A perbeszédekről a Népszabadság tudósított, e szerint az ügyészség szerint egyértelmű, hogy Balogh elkövette a súlyos testi sértést, ráadásul ezt többféleképpen adta elő az eljárás során. 

Az ügyészség szerint az is súlyosbította a férfi tettét, hogy országgyűlési képviselőként és polgármesterként tette mindezt, és a közéleti szereplőknek példát kell mutatniuk. Azt javasolták, hogy Baloghot ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre, helyezzék pártfogó felügyelet alá és kötelezzék indulatterápián való részvételre. 

Balogh ügyvédje viszont a lap beszámolója szerint kifogásolta, hogy a bíróság elutasította a közvetítői eljárást. Ráadásul Balogh a komondoros nyilatkozatot a sajtónak tette, a büntetőeljárásban viszont mindig elismerte tettét. 

Az ügyvéd szerint ráadásul olyan médiahadjárat folyt Balogh ellen, ami akár tinédzser gyereke rákos betegségéhez is hozzájárulhatott. 

"Miközben el kellett távolítani az egyik veséjét, folyton azt kérdezgették tőle, igaz-e, hogy apádat három évre becsukják? A média és a közvélemény a gyermeket büntette, miközben azt hitte, az igazság mellett áll ki."

- írja a lap. 

Az ügyvéd szerint az, hogy Fülöpházán az újraválasztás annak a jele, hogy megbocsájtottak neki. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.