Elnöki limuzin alá terített vörös szőnyeg háborított fel sokakat Egyiptomban

külföld
2016 február 11., 10:04
comments 43

Arról, hogyan vette át a hatalmat és terjesztette ki a diktatúrát az arab tavasz forradalma után Egyiptomra Abdel Fattáh esz-Sziszi elnök, épp nemrég írtunk hosszabban. 

photo_camera

Az, hogy Mubarak leváltása óta nem sokat javult a helyzet az országban, nem csak a szabadságjogok súlyos korlátozásában nyilvánul meg, hanem az egyre arcátlanabb elnöki urizálásban is. Most egy limuzinút okozott felháborodást, amit az elnök konvoja alá terítettek, és ami becslések szerint kétszázezer dollárba kerülhetett. 

Közben pedig az ENSZ becslése szerint Egyiptom lakosságának negyede él a szegénységi küszöb alatt, a munkanélküliség pedig az ország lakosságának kétharmadát kitevő fiatalok között 34 százalék fölött van. (Quartz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.