Gyurcsány szerint jobb, ha egy politikusnak nincsenek vállalkozásai

POLITIKA
2016 február 11., 07:31
comments 74

A csütörtöki Figyelőben jelent meg Gyurcsány Ferenccel beszélgetés, amiben a Demokratikus Koalíció elnök megosztja, hogy a Putyinnal is találkozó

Totó kutya megvan még, de már húzza a lábát. 

Azokra a fideszes vádakra, hogy a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány abból a pénzből támogatja, amit az általa tulajdonolt Altus kap az Európai Uniótól érkező megbízásokért, úgy reagált az egykori miniszterelnök, hogy

"2014-ben 16 millió forint támogatást adtam a DK-nak, de addig még egy fillért sem kaptunk Brüsszeltől."

Szerinte ez nem fontos, az viszont igen, hogy tavaly a tanácsadást kiszervezték egy külön cégbe, amit felesége, Dobrev Klára nevére írattak. Gyurcsányék korábban már megváltak 900 millióért a Béta-Roll nevű cégtől, a pártelnök szerint az sem lenne ellenére, ha a Motimmal is ez történne. 

"Jobb az, ha egy aktív politikusnak nincs működő vállalkozása, ez tisztább helyzetet teremt."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.