Az ügyészség szerint közel húszmilliót lopott saját falujától a siklósnagyfalui polgármester

bűnügy
2016 február 11., 08:27
comments 96

Bíróság elé kell állnia a 440 fős Siklósnagyfalu polgármesterének, mert a Pécsi Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, sikkasztás és okirat-hamisítás bűntettének elkövetésével vádolja. Kosztics Józseg a vádirat szerint saját falujától lopott. 

  • 2011-ben az iskola újraindítására kapott 17 milliót a minisztériumtól. Az összegből 7,6 milliót kapott két cég, el nem végzett munkáért. 
  • Eközben részt vett a település a Start munkaprogramban. Papíron 7,8 millióért vásároltak földmunkagépeket és védőruhákat. Számla van, gépek, ruhák nincsenek.
  • A falu önkormányzatától felvett ötmillió elköltését a polgármester szintén fiktív számlákkal igazolta. 

Kosztics József azt mondta, a bíróságon bebizonyítja majd, hogy mindez nem igaz.

Kosztics már volt börtönben. 2006-ban azért kellett lemondani a falu vezetéséről, mert korábban nem vonult be a rá kirótt 14 hónapos büntetést letölteni, amit lopásért és okirat-hamisításért kapott. Miután ez végül megvolt, 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották. (Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.