A magyar focista egyben letudta a szex-, zsarolási és informatikai botrányt

bűnügy
2016 február 18., 09:44
comments 186

Ami a franciáknál a Karim Benzema és haverjai által megzsarolt Valbuena, az nekünk Kabát Péter, sőt annál is több. 

Az Újpest veterán focistája is zsarolás áldozata lett, de nem a hagyományos, unalomig ismert személyes fenyegetőzéssel szedtek ki pénzt belőle. Hanem egy zsarolóvírus áldozata lett. 

photo_camera Forrás: Újpest/Facebook

A Bors azt írja, hogy a játékos számítógépét az RSA-4096 elnevezésű vírus támadta meg, ami elérhetetlenné tette Kabát képeit. Ahogy a lap írja, "a játékos egész pályafutását megörökítő, mintegy 75 ezer fotója vált használhatatlanná". Ráadásul a Bors szerint "az internetes bűnözök birtokába jutottak" intim fotók Kabát Péterről és kedveséről, Róka Adrienne-ről.

A vírus arra figyelmeztette Kabátot, hogy 72 órán belül fizessen 500 dollárt, ha újra hozzá akar férni a képeihez. 

Kabát ezek után felkereste az ország állítólag egyik legjobb adat-visszaállítással foglalkozó cégét, amely a vírus bonyolultságára, ismeretlenségére hivatkozva nem vállalta el a feladatot. 

Ezért aztán fizetett, a képhez is hozzáférhet, bár gyanús neki, hogy nem mind a 75 ezer képét kapta vissza. 

Ha ön is találkozik az RSA-4096-os vírussal, azt javasoljuk, hogy ne fizessen. Vagy nézzen utána, hogyan szedheti le a vírust vagy ha nem boldogul, akkor tényleg egy komoly céget keressen meg a feladattal. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.