A Tanú párbeszédeit idézi fel Szájer feleségének kihallgatási jegyzőkönyve

belföld
2016 március 04., 10:37
comments 418
photo_camera

Jegyzőkönyv pályázó meghallgatásáról, ahol megfeddik az elvtársnőt, hogy nem dícsérte eléggé a Magyar Szocialista Munkáspártot és annak vívmányait. A végén a pályázó önkritikát gyakorol, el is szégyelli magát.

Nem is lehetne ennél tömörebben összefoglalni annak az eléggé szórakoztató és igen tanulságos jegyzőkönyvnek a tartalmát, aminek a megszerzéséhez speciel nincs szükség semmilyen oknyomozó képességre, mivel a dokumentumot maga az OBH rakta ki a birosag.hu-ra. Itt találta meg a fenti műkritika jogász szerzője, Amanda, és küldte el nekem.

A jegyzőkönyv lényegében egy kétszereplős kamaradráma. Az egyik főszereplő maga Handó Tünde OBH-elnök, aki a hivatala egyik tárgyalójában faggatja Illés Krisztinát, aki a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumának kollégiumvezetői állására pályázik. (Handó a magyar bírók főnöke, az utolsó szó a kinevezési ügyekben. Illés is nagykutya, bár Handónál kisebb: ő ennek a kollégiumnak, ami az egyik legjelentősebb és legnagyobb forgalmú hazai bíróság, a vezetőhelyettese.) 

A beszélgetés elején Handó a Fővárosi Törvényszék működési gyakorlatának konkrét részleteire, például a sok éve húzódó ügyhátralék legdolgozásának a módszereiről kérdezgeti Illést. Vagyis olyan szakmai, gyakorlatias párbeszéd folyik, amit az ember egy vezetői állásra pályázó jelölt interjúján elképzelne. Az a jegyzőkönyvön is átüt, hogy Handó élesen, néha keményen kérdez bele. Dehát ez is a dolga. Aztán egyszer csak kibújik a szög a zsákból, hogy mivel van baja az OBH vezetőjének. Hát avval, hogy a pályázó a pályázatában nem domborította ki eléggé, hogy mennyire csodálatos az OBH!

photo_camera

Illés itt még azt hitte, hogy ha evidenciának nevezi az OBH jótéteményeit, az elég. Hát baromira naiv volt. Handó nem is hagyta annyiban a megfelelő fényezés elmaradását:

photo_camera

Vajon megússza-e Illés ennyi mentegetőzéssel?

Egy ideig úgy tűnik, hogy igen! Jönnek a jegyzőkönyvi lapok egymás után, és csupa gyakorlatias dologról esik szó, hosszú perceken át. 

Aztán Handónak bekattan, hogy Illés elkövetett még egy fővesztéssel járó hibát: pályázata egy adott pontján nem a Megfelelő Kedves Vezetőt idézte - vagyis Handót - hanem egy másikat! Te úrjézus. 

photo_camera

Nagyon gyenge ez az állandó hivatkozás az evidenciákra. Itt nyíltan, becsületesen meg kell mondani, ha a Főnök jól végzi a munkáját! Handó ezt Illés arcába is vágja, mire a pályázó is belátja, hogy nem való kollégiumvezetőnek, aki ilyen béna, és jegyzőkönyvileg gyakorol önkritikát:

photo_camera

Ezt Pelikán József sem mondhatta volna szebben!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.