Az egykori tényfeltáró már két éve leleplezte Orbán titkos birtokon tartott kuvaszát

belföld
2016 március 05., 12:36
comments 130

Egy jó tipp alapján pénteken helyszíni riportban tudtuk bemutatni, hogy Orbán Viktor Nárcisz nevű félszemű kuvasza, akinek a létezéséről korábban senki sem tudott, nem PR-kitaláció, hanem tényleg létezik, csak éppen valószínűleg nem ott, ahol a gazdája állítja róla. Nem Felcsúton, Orbánék hivatalos házában, hanem Alcsútdoboz mellett, egy olyan luxusbirtokon őrzi a telket, ami Orbán apjáé, Mészáros Lőrinc bérli , de korábban Orbán tagadta, hogy igazából az övé lenne.

Nagyszerű és talán messzebb vezető történet ez. Csak éppen, mint kiderült, igazából nem mi lepleztük le. Hanem az azóta meghalt Ferenczi Krisztina színész-újságíró, a két évvel ezelőtt megjelent könyvében.

A dologra úgy jöttünk rá, hogy már a pénteki cikkbe beleírtam, hogy egy Magyarországgal foglalkozó amerikai blog 2014.-es posztjában - ami Ferenczi akkor megjelent könyve alapján mesélt Orbán Viktor és Hatvanpuszta kapcsolatáról - megemlítik a "hivatalosan" Felcsúton, a valóságban viszont az alcsútdobozi Hatvanpusztán lakó kuvaszt, név szerint is.

Elég gyanús volt, hogy ezt a sztorit is a könyvből vette a poszt szerzője, ezért megkértem Plankó riportert, akinek megvan a könyv, hogy nézzen már bele, hátha tényleg ez a helyzet. És tessék, itt a vonatkozó oldal:

photo_camera


Igazán szívszorító dolog ez. Mármint hogy mennyire nehéz meló tényfeltáró újságírónak lenni, ami nem valami szuperpopuláris műfaj, így simán megeshet, hogy az ember sokkal-sokkal mások előtt kiás forró, fontos információkat, amikről nemhogy a kutya, de még a magát tájékozottnak tartó közvélemény, sőt a többi újságíró sem tud.

A másik, szintén nyilvánvaló tanulság, hogy mennyire fontos - a Magyarországon képzeltnél sokkal fontosabb - a fajsúlyos anyagok populáris megszerkesztése, vagyis az igazán durva információk közérthető, sőt élvezetes tálalása. Ferenczi elképesztően elhivatott, csodálatraméltó kitartású, igen jó szimatú újságíró volt. De nem az egyszerű, érthető fogalmazás nagymestere. Dolgoztunk együtt, több kéziratával foglalkoztam, tudom miről beszélek. Hiába volt információszerzésben, nyomozásban és feltárásban Európa-klasszis, nem állt mögötte olyan, hasonló színvonalú szerkesztő, aki a kezében tartott bombából egyszerű és népszerű olvasmányt faragott volna.

Én most a felelősség rám eső része miatt pirulva el fogom olvasni a könyvét, mert egészen biztosan súlyos leleplezések vannak benne. A többi magyar tényfeltárónak meg intő példa lehet ez. Ha nem szakítanak radikálisan a divatos cégkivonat-stílussal, a legjobb találataik sikkadhatnak el.



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.