Ókovács Szilveszter elnézést kért Ákostól

2016 március 06., 15:03
comments 102

Megjelent a Magyar Állami Operaház műsorfüzete, és benne az idei ünnepi prorgam. Az Operaház oldalán az szerepelt, hogy október 23-án egy Ókovács Szilveszter igazgató koncepciójából készült kamaradráma, a Kádár utolsó beszéde című „történelmi áttűnést” mutatják be, aminek a zenéjét Kovács Ákos popikon jegyzi.

A mai hír után lekerült Ákos neve az oldalról, Ókovács Szilveszter pedig a Népszabadságnak elmondta: csak néhány régi Ákos-számot szeretnének használni a kamaradrámához, de erről még nincs se szerződés, se engedély, a hír pedig véletlenül, és túl korán került ki az Operaház honlapjára.

Ókovács alapötletének és a szövegnek az 1989. áprilisi utolsó KB-beszéd és egy 1949-es kihallgatási jegyzőkönyv az alapja, továbbá az ötletet inspirálta még egy Kornis Mihállyal készült régi tévés beszélgetése.

Arra a kérdésre, hogy miért ezzel a témával ünneplik 1956 hatvanadik évfordulóját, Ókovács azt mondta: unja, hogy Kádár János személye tabu.

A darabot Novák Tamás dokumentumfilmes állítja majd színpadra, fiatal színészek és színésznövendékek közreműködésével. A zenéhez néhány régebbi dalt szeretnének bejátszani, ezeket első körben Ákostól kölcsönöznék, például az 1956 címűt, amiről már beszéltek is Ákossal, de engedélyük még nincs, ahogy szerződésük sincs.

A főigazgató a malőr miatt a főigazgató már elnézést kért Kovács Ákostól – írja a nol.hu.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.