Emma Watsont nem érdekli, ha feminácinak nevezik

gazdaság
2016 március 08., 17:14
comments 361

A színésznő, aki az utóbbi években a nemi szerepek igazságtalan és egyenlőtlen megkülönböztetései ellen vívott harc egyik legismertebb szereplője lett, most arról beszélt a People című lapnak, hogy nem érdekli, mit mondanak róla az emberek, ő akkor is folytatja a küzdelmet, amit elkezdett. 

(Astrid Stawiarz/Getty Images/AFP)
photo_camera (Astrid Stawiarz/Getty Images/AFP)

Watson egy évre fel is függesztette színésznői karrierjét, hogy többet tanulhasson meg a feminizmusról, de igazán sokat erről tanult, amikor megtapasztalta, hogyan fogadták azt, amikor a Hollywoodban létező fizetési különbséget témáját kezdte el támadni.

"Nem lenne szabad pénzről beszélnünk, mert akkor az emberek azt mondják, hogy nehéz eset vagy vagy egy díva."

- foglalta össze szebben Watson, hogy Hollywoodban a nőnek kuss a neve. 

"Rendben, nevezzetek dívának, nevezzetek feminácinak, nevezzetek nehéz esetnek vagy elsővilágbeli feministának, vagy aminek akartok, de ez nem fog megakadályozni abban, hogy próbáljam a helyes dolgot tenni."

- mondta az ENSZ jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedő Watson, aki a nemek egyenlőségének előmozdításért létre is hozott egy szervezetet HeForShe néven. Watson szerint ugyanis legyen szó egy kenyai ültetvényen dolgozó nőről, egy Wall Street-i brókernőről vagy egy hollywoodi színésznőről, egyiküket sem fizetik meg úgy, mint férfi kollégáikat. 

"Volt már, hogy a fenekemre csaptak, amikor kimentem egy ajtón. Volt, hogy félve mentem haza, volt, hogy emberek követtek. Nem beszéltem sokat ezekről a tapasztalataimról, mert amiatt, hogy én mondom őket, hatalmas ügynek tűnik, pedig nem akarom hogy ez rólam szóljon. A legtöbb nő, akit ismerek, átélte már ezt, sőt sokkal rosszabbakat is."

Szerinte attól semmi nem fog megváltozni, ha valaki elolvassa vele ezt az interjút, és eldönti, hogy innentől akkor feminista lesz. Ami változást hozhat, ha a férfiak végre elkezdenek beszélgetni a nőkkel arról, hogy milyen az életük, milyen tapasztalatok érik őket. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.