Az ukrán elnök levelének hatására újból hajlandó inni az Oroszországban bíróság elé állított ukrán pilóta, csakhogy a levél hamisítvány volt

háború
2016 március 10., 19:22
comments 44

Felhagyva „száraz éhségsztrájkjával” megint vesz magához folyadékot az orosz fogságban lévő Nagyija Szavcsenko ukrán főhadnagy és parlamenti képviselő – közölte a Twitteren a jogi képviselője, Nyikolaj Polozov.

Szavcsenkót Oroszországban azzal a váddal állítottak bíróság elé, hogy bűnrészes a kelet-ukrajnai szakadár területen életét vesztett két orosz újságíró halálában, de az ukrán katonanő nem ismeri el sem a bűnösségét, sem az orosz bíróság illetékességét.

A másik ügyvédje, Mark Fejgin szerint Szavcsenko – mint arról a RIA Novosztyi orosz hírügynökség beszámolt – Petro Porosenko ukrán elnök hozzá intézett kérésére hagyott fel a száraz éhségsztrájkkal. A Twitteren azt is közölte, hogy az államfő miniszteri posztot ajánlott fel ügyfelének.

A főkonzult is átverték

De Fejgin később az TASZSZ-nak elmondta, hogy a Porosenkónak tulajdonított levél hamisítvány volt, amiről szólni akar Nagyija Szavcsenkónak is.

Az ügyvéd a Facebookon a titkosszolgálatok „könyörtelen különleges műveletének” nyilvánította az ügyet, és azt írta: a vádlott katonanő ennek ellenére nem kezdi majd újra a száraz éhségsztrájkot, mert Porosenko és sokan mások valóban többször is annak befejezését kérték.

Porosenko szerdán jelentette be, hogy kész mindent megtenni Szavcsenko hazatérése érdekében, egyebek között kész a fogolycserére is. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön közölte: a Kreml tudomásul vette Porosenkónak a Szavcsenko kicserélésével kapcsolatos kijelentését, mint ahogy az ügyvéd közlését is, miszerint a vádlott enyhített az éhségsztrájkján.

Az ukrán elnök állítólagos, Szavcsenkónak írt levelének ügyében Fejgin szerint félrevezették Ukrajna Rosztov-na-Donuban működő főkonzulját, Vitalij Moszkalenkót is, aki közvetíteni próbált az ügyben.

A Lexus átverése volt

Több orosz médiumban is megszólalt a Porosenko-állevél két valódi szerzője, a politikusok „ugratása” révén Oroszországban Lexus álnéven ismertté Alekszej Sztoljarov és a Vovan néven is emlegetett Vlagyimir Kuznyecov. Ők voltak azok is, akik Vlagyimir Putyin nevében tavaly felhívták telefonon Elton Johnt, aki elhitte, hogy valóban az orosz elnökkel beszélt.

A két orosz férfi elismerte, hogy azért járatták a bolondját Fejginnel, és azért írtak az ukrán államfő nevében, mert véget akartak vetni Szavcsenko éhségsztrájkjának. Elmondták, hogy az ukrán elnök nevében a fogoly katonanőnek felajánlották a kijevi védelmi vagy belügyi tárcát is.

Szabadságra ment, hogy harcoljon

A 34 éves Nagyija Szavcsenko 2014-ben – a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor – szabadságra ment az ukrán légierőtől, és belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba.

photo_camera Szavcsenko melletti tüntetés szerdán Athénban (Fotó: Dmitris Lampropoulos / NurPhoto)

Moszkva azzal vádolta meg, hogy bűnrészes egy Luhanszk megyei aknatámadással megölt két orosz tévés halálában, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva ő irányította rájuk a tüzet. Szavcsenko viszont kitart amellett, hogy a tévések halálakor ő már a luhanszki szakadárok fogságában volt.

Míg az ügyészség 23 évi szabadságvesztést kért Nagyija Szavcsenkóra, addig ügyvédjei a felmentését szeretnék elérni. Az oroszországi Donyeck város bírósága március 21-22-re tűzte ki az ítélet kihirdetését. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.