Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnökének cégei elvesztették átlátható jellegüket

gazdaság
2016 március 10., 04:06
comments 233

Megfelelő ember a megfelelő helyen: Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, a gazdasági bizottság elnöke egyszerűen nem szereti, ha asztal fölé kerülnek a pénzek.

Ő volt az, aki "elveszítette közpénz jellegét" indokolással benyújtotta a jegybank alapítványaiba tett 250 milliárd forint titkosítását lehetővé tevő javaslatot. Egy másikkal pedig megóvta a Magyar Postát is attól, hogy el kelljen számolni a nyilvánosság felé a gazdálkodásával. 

Bánki Erik fideszes képviselő diákokhoz beszél a Parlamentben (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera Fotó: Botos Tamás

És ő az, aki ugyanezt a ködösítést saját vállalkozásainál is szívesen alkalmazza. 

Az idei vagyonnyilatkozatából például egészen egyszerűen kifelejtett egy céget. A reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó Pannon PR 2020 Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is a politikus, tavaly márciusban alapította. Ő az egyedüli alkalmazott, így nyilván nem volt, aki szóljon, hogy van ez a cége is. A gazdálkodásáról a papírok alapján még semmit sem lehet tudni. 

Aztán van két olyan cége is, amiket nem felejtett el feltüntetni, sőt, 27 és 28 millió forintot is felvett ezekből az elmúlt két évben. Ez azért érdekes, mert a két cég teljesen inaktívnak tűnik. Az Envi Consult Bt. 2012, az RHP Kreatív Bt. pedig 2007 óta nem adott le mérleget. 

Az Envi Consult 2012-ben került Bánki feles tulajdonába (korábban Fresh & Co Kreatív Bt. volt), akkori mérlege szerint nagyjából üres cég volt, húszezer forint tőkével és kevesebb mint nyolcszázezres eredménytartalékkal, ingatlantulajdon nélkül. Azóta nincs nyilvánosan hozzáférhető mérlege. 

Az RHP Kreatív ennél is halottabb cégnek tűnik, a neten nem érhető el egyetlen beszámolója sem, ami érthető, hiszen utoljára a 2007-es évről számolt be a cég. Ekkor 2,6 millió forint eszköz volt a cégben, másfél millió saját tőkével. Utoljára akkor adott életjelet a cég, amikor 2013-ban felvett néhány tevékenységi kört, illetve 2014-ben megnyitott egy új bankszámlát.

Na, velük történt meg a csoda, hogy összesen 55 milliót fialtak két év alatt. 

A neten próbáltunk utánanézni, hogy mivel foglalkozik a két cég, kiknek dolgozik, de semmi nyomuk nincs.

Megkerestük Bánki Eriket is, hogy segítsen megvilágítani ezt a kisebb csodát. Előbb február első hetében, de akkor azt üzente a titkárnője, hogy a képviselő szabadságon van.

Aztán megjött, de akkor sem sikerült vele beszélni, mert írásban várta a kérdéseinket. Elküldtem, semmi válasz. Emlékeztető kérdés, semmi. Új próbálkozás, negatív.

Mindenesetre néhány nappal később eljött a nagy lehetőség, hétfőn Bánki Erik volt a kiválasztott, aki a parlamentbe látogató gimnazistáknak mutatta be az országgyűlési képviselők nehéz, de felemelő munkáját. 

Bánki Erik fideszes képviselő diákokhoz beszél a Parlamentben (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera

A diákokkal együtt megtudtuk például Bánki Erikről, hogy a Fideszben hozzá tartozik a költségvetés, a turizmus, az informatika, a gazdaság és a vállalkozásfejlesztés. 

Már 20 évesen, 1990-ben önkormányzati képviselő lett Mohácson. 

Első eredménye politikusként az volt, hogy a lakótelepen, ahol a családjával élt, oda helyezték át a járdát, ahol az emberek járnak. Kétévnyi munkája volt benne. 

Orvosi egyetemre jelentkezett, de a nagyon jó írásbeli úton a szóbelin - a mai napig nem tudja, hogy miért - leblokkolt. 

Aztán úgy gondolta, hogy inkább a gazdaság felé orientálódna. "Külkereskedelmi szakon végeztem először, aztán később szereztem közgazdász végzettséget", mondta, finoman érintve a közgazdasági diplomának kamuzott okj-s képzés ügyét. A 90-es évek elején utazási irodát hoztak létre a barátaival, aztán külkereskedelemmel foglalkoztak. 

"Tehát fiatalon már elég jó pozíciókat fogtunk, de nem volt nehéz, mert hiánygazdaság volt, bármit tudott az ember árulni úgy, hogy megvették. Tényleg, bármit. Mert vagy üresek voltak a boltok vagy korlátozott volt a kínálat". 

A tao-rendszer atyja és a magyar fürdőkultúra megújítója

Amire Bánki a legbüszkébb, az a Széchenyi-terv. A 2001-ben indult program legjobb és legerősebb eleme szerinte éppen a nemzeti fürdőfejlesztési program volt. És ezt neki és két barátjának köszönhetjük, mert azt tapasztalták Nyugat-Európában, hogy trendje van a wellnessnek és fitnessnek, és ennek akkor Magyarországon még nyoma sem volt. A Növekedéskutató Intézettel készíttettek egy elemzést, ami alátámasztotta a fürdőipar nemzetgazdasági hasznát, hiszen a tanulmány szerint minden belerakott forint 2-3 foritnyi magántőkét vonz. Csakhogy az akkori gazdasági miniszter, Chikán Attila nem tudott a programra adni évi 10-15 milliárdot. 

Chikán aztán ment, jött helyette Matolcsy György, aki éppen annak a Növekedéskutató Intézetnek volt a vezetője, aki a tanulmányt készítette. Matolcsynak köszönhetően az első évben 15 milliárd, aztán 24 milliárd forintot jutott gyógyfürdőkre és gyógyszállókra. "40 fürdő újult meg, vidéken négycsillagos szállodák épületek, amik magánberuházásból nem tudtak volna megvalósulni" - sorolta az eredményeket. Az Állami Számvevőszék annak idején egészen más véleménnyel volt a fürdőfejlesztésről. 

És Bánki Eriknek köszönhető az a tao-rendszer is, ami ha ellenőrizni kell, márpedig számos korrupciógyanús ügy van, akkor nem közpénz, ha viszont átadni kell a belőle készült épületeket, mindig akad egy kormánytag. Bánki büszkén mesélte, hogy a sportberuházásokra a társasági adókból fordítható támogatás rendszeréről szóló javaslatot ő nyújtotta be. "Ez a másik szerelem" - mondta a tao-ról Bánki. És Felcsútról meg Kisvárdáról csak bólogatni lehet ehhez.

Kevés volt az idő, így arról nem volt ideje beszélni, hogy mennyire szereti, ha az első megtakarításaiból vásárolt ingatlanokat hosszú időre, kedvező feltételekkel veszi bérbe a megyei munkaügyi központ.

Bánki volt képviselő az Európai Parlamentben is, így azt is megtapasztalta, és ezt el is mesélte most a diákoknak, hogy Brüsszelben a francia iskolák sokkal katasztrófálisabb állapotban vannak, mint a magyarok, és szerinte csak lógni akartak a diákok, nem tiltakozni múlt hét hétfőn. 

Miután vége lett a diákoknak tartott előadásnak, odaléptünk a tao-rendszer atyjához, és a magyar fürdőkultúra megújítójához, hogy árulja le, mi a helyzet a cégeivel. 

Bánki Erik azt mondta, azért nem válaszolt, mert igazunk volt, tényleg nem tüntette fel az egyik cégét, de azóta javította a vagyonnyilatkozatát. 

És valóban, észrevétlenül befűzött egy új oldalt, amiben már szerepel a Pannon PR 2020. A javítást semmilyen módon nem tüntette fel, de az adatokból látszik, hogy a levelünk után módosított.

photo_camera

Ami viszont ezután jött, arra akkor sem számítottunk volna, ha egy fegyver- és drogkereskedőt próbálunk arról kérdezni, mivel foglalkozik, vagy alibit kellett volna igazolnia arra az estére, amikor valaki bántotta Nárcisz kutyát. Megpróbáltuk megkérdezni a gazdasági bizottság elnökétől, mivel foglalkozik az a két cég, amiből kivett 55 millió forintot, viszont nincs mérlegük.

Ha nem találták volna ki, a két cégnek, az Envi Consultnak és az RHP Kreatívnak nincs honlapja.  

Kasnyik kolléga közben kiszúrt egy újabb furcsaságot is. A politikus vagyonnyilatkozatában meg van adva egy külföldi cég is. A megfelelő helyre csak annyit írt oda Bánki cégnévként, hogy "Zeta", a cégnek Lindauban van a székhelye (ez a Bodeni-tó a németországi partján van), és hogy az ő tulajdonosi aránya 91 százalék. (Szép siker, amikor a cég a birtokába került, még csak 75 százalékos tulajdonos volt.) 

Egy kis kutatás után kiderült, hogy a Zeta Services GmbH-ról van szó. A német cégjegyzék szerint 2014-ben ez a cég 175 ezerről 200 ezer euróra, azaz 62 millió forintra növelte alaptőkéjét. Egy évre rá – a német cégpapírok szerint a floridai Lake Worthben élő – Patzek Endre Tibor váltotta cégvezetőként a korábbi ügyvezető Pethes Miklós Zoltánt. Patzek a magyar cégiratok szerint Budaörsön is él, számos cég ügyvezetője és tulajdonosa, többek között a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-től tavaly nyáron két közbeszerzést nyerő Fine Consultingé is (egy 52 milliós pályázatot nyertek "aquafitness szolgáltatásra", majd konditerem-üzemeltetésre is kaptak 16,8 milliót).

Egyszóval a Fidesz fő fürdőügyi szakpolitikusának van egy németországi cége, aminek az ügyvezetője egy olyan ember, aki magyar cégeivel rendszeres nyertese a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közbeszerzéseinek. De ebből a cégből Bánkinak a nyilatkozata szerint nincs feltüntetett jövedelme, csak viszi a pénzt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.