Magyar-zsidó összeesküvést, nagymagyar propagandát gyanít a Saul fia sikere mögött Gheorghe Funar

külföld
2016 március 10., 10:41
comments 138

Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori magyarfaló polgármestere igazán a kilencvenes években volt csúcsformában, de az Adevărul román napilapt "Polgármestereink" című sorozatában frissen megjelent interjúja alapján azért még mindig lobog benne a tűz. A cikkben, aminek két, magyar nyelvű lapszemléjét maga TGM küldte el UP-nak, a szokásos zavarodott hablatyolás közepette két, kifejezetten érdekes elméletét is kifejtette.

Az egyik szerint a Saul fia zsidó-magyar összeesküvés

amivel valójában Nagy-Magyarországot akarják propagálni. A teljes elméletet a maga zavarodottságában nehéz lesz visszaadni, mert Funar onnan indít, hogy a Saul fia díja valójában

román Oscar

mert az egyik szereplő, Molnár Levente erdélyi magyar, ergo "román". De a "román" színész szerepeltetése valójában fondorlatos trükk csupán, mert ezzel csak azt akarták elérni, hogy

az egész világ a romániai Kolozsváron született magyar színészről beszéljen,

ezzel is Nagy-Magyarországot propagálva. Amiből aztán egy lóugrással már el is jut odáig, hogy "a globális filmipar a zsidók kezében van".

A zsidókkal amúgy sincs megbékélve: 1992-ben, két évvel a kommunistákat megbuktató forradalom után őt kommunistaként választották polgármesterré. Erre máig büszke, mert szerinte Ceausescut nem a román nép, hanem "a zsidó világkormány" buktatta meg.

Innen már tényleg csak egy ugrás volt odáig eljutni, hogy

a zsidó és "fogyatékos" Einstein valójában Mihai Eminescu román költőtől lopta nagysikerű elméleteit. 

Hogy arról ne is beszéljünk, hogy a költőt természetesen "a zsidók naponta mérgezték higannyal", aztán amikor így se sikerült megölni, egy téglával fejbeverték. (Via Maszol, Transindex. Címlapkép: az az igazság, hogy Gheorghe Funar annyira jelentéktelen senki, hogy nem találtam róla legális fényképet, így kénytelen voltam magam paintelni róla egy portrét.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.