Május elején indul a zakatolás a felcsúti kisvasúton

közlekedés
2016 március 11., 05:59

Eredetileg októberre kellett volna elkészülnie, végül év végén lettek kész a felcsúti kisvasúttal, aminek

bruttó 857 millió forintos költségéből 600 millió volt uniós támogatás,

írja az origo. A lap megkérdezte az építtető Puskás Akadémiát, hogy mikor szól majd az első füttyszó a peronokon. És Takács Bence kommunikációs igazgató válaszolt is, 

megvárják a jó időt, április végére, május elejére tervezik a nyitást. 

A tervek szerint a jövőben a kisvasút vonalát meghosszabbítanák egész Bicskéig, már állami beruházásként. (Origo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.