Ha nem akarod, hogy lecsukják a párttársadat, akkor vedd be a kormányba!

A korábbi brazil elnökök, Luiz Inacio Lula Da Silva házát még március elején szállta meg rendőrség, majd kihallgatták, mert felmerült a gyanú, hogy Lulának is köze volt a Petrobras nevű nagy brazil olajcég vesztegetési ügyeihez és túlárazott állami beruházásokhoz, és bűncselekményekkel segítették finanszírozni a volt elnök Brazil Munkáspártjának (PTB) kampányait is. Ezen túl azzal is megvádolták, hogy saját otthonát olyan cégek építették fel, amelyek cserébe nagyszerű állami megbízásokhoz jutottak.

Lula folyamatosan tagadta a vádakat, pár napja pedig tárgyalni kezdett az ország jelenlegi elnökével, Dilma Rousseffel, aminek a végén Rousseff 

a legnagyobb természetességgel kinevezte a gyanúba keveredett Lulát kabinetfőnökének.

Dilma Rousseff és Luiz Inacio Lula da Silva - Fotó: AFP/Nelson Almeida

Így ha az ügyészség nyomozni akar ellene, akkor azt csak a legfelsőbb bíróság engedélyével tehetné meg. Az is sokat elmond a helyzetről, hogy Rousseff vállalta a kockázatott, hogy összekösse a sorsát korábbi mentorával, Lulával. 

Így a korábbi elnök államfői kabinetiroda miniszteri rangú vezetőjeként a kormány tevékenységét koordinálhatja majd. 

A gyanú felmerül a jelenlegi elnökkel kapcsolatban, mivel a munkáspárt volt szenátusi frakcióvezetője a bíróság előtt azt állította, hogy Rousseff is tudott a Petrobras dolgairól, de szemet hunyt felettük.

Nemrég több millióan tüntettek országszerte Dilma Rousseff elnök lemondását követelve - Fotó: AFP / Miguel Schincariol

A korrupciós botrányok Lulán kívül legalább 62 politikust érintenek, főként a PTB tagjai, hivatalban lévő és volt képviselők, pártvezetők és kormányzók állnak a büntetőjogi vizsgálatok középpontjában. Eddig már több mint egy tucat embert vettek őrizetbe a házkutatások során. Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton keresztül, például kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel.

Egyébként Lulának tulajdonítják azt az 1988-as szlogent is, hogy ha Brazíliában egy szegény lop, akkor börtönbe kerül, ha egy gazdag, akkor pedig miniszter lesz belőle.  

(MTI/Bloomberg)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.