115 millió dollárt ítéltek meg Hulk Hogannek a Gawker ellen

INTERNET
2016 március 18., 23:35
comments 172

Még az eredetileg kért, amerikai mértékkel is extrémnek számító 100 millió dollárnál is többet ítélt meg a Hulk Hogan művésznéven ismert Telly Bolleának egy floridai bíróság a Gawker Media elleni perében. Az ítélet, amellett, hogy akár csődbe is viheti a netes újmédia egyik legsikeresebb cégét, komoly hatással lehet az egész amerikai sajtóra és azon belül az internetre. Hogan a cég mellett személyesen Nick Denton alapító-tulajdonost és Albert Daulerio újságíró-blogszerkesztőt is perelte, és a bíróság őket magánemberként is elmeszelte, így a 115 milliós összeg még növekedhet is. (Ez már eleve több mint 31,5 milliárd forint.)

Hogan azért perelt, mert a Gawker négy évvel ezelőtt közzétett egy másfél perces, összevágott klipet egy szexvideóból, amin az egykori pankrátor és valóságsósztár a legjobb barátja, a Bubba The Love Sponge nevet hivatalosan is felvevő rádiós heccmester feleségével dugott Bubbék lakásában, a hangokból ítélve a férj jelentlétében, tudtával és beleegyezésével.

A Gawker arra alapozta a védekezését, hogy a kúró Hogan legitim sajtótéma volt, mivel Bollea saját maga tette közüggyé és témává a szexuális életét, amiből jócskán profitált is.

A bulvársztár ugyanis rengeteget beszélt nyilvánosan a szexuális életéről, azon belül is Bubba feleségéről, a saját pénisze méretéről, és milliókat keresett a szexre is kihegyezett valóságsókból.

Ráadásul maga a videó is minimum gyanús volt, a női főszereplő korábban ugyanis már bevallotta, hogy azt a férje tudtával, sőt ötletére vették fel, ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy maga Hogan nem volt-e benne a buliban. Ezek miatt is fájlalta Denton és a Gawker, hogy a perben a semleges kommentátorok szerint is sorozatban Hogannek kedvező bíró nem engedte meg, hogy a kulcsszereplő Bubba the Love Sponge-ot az alperes tanúként beidézze.

A bíró azt sem engedélyezte, hogy az esküdtek megnézzék a teljes, több mint félórás szexfelvételt, csak a Gawker által összevágott zanzát láthatták.

Ez egyrészt azért lehetett fontos, mert a teljes videóból kiderült, hogy megrendezett jelenetről lehetett szó. Másrészt azért, mert Hogan az eredeti felvételen olyan durván rasszista megjegyzéseket tett, hogy ezek kiszivárgása után a régi pankátorszervezete kizárta a tagjai közül.

A per lényegében akörül folyt, hogy hol húzódik egy bulvárhíresség magánszférájának határa és hogy mi számít hírnek egy olyan celeb esetében, aki pénzért rendszeresen csinál hírt a szexuális életéből. Ezek a határok Amerikában eleve sokkal odébb vannak, lényegesen többet engedve meg a sajtónak, mint mondjuk nálunk, de Denton és a Gawker ott is határfeszegetőnek számítottak mindig is.

Bár Amerika úgy általában a hatalmas összegű kártérítési perekről híres, ehhez még csak hasonló sajtóper sem volt még soha, a megítélt összegről nem is beszélve. Az ilyen esetekben ugyanis – mérlegelve a perrel járó publicitást, illetve az elveszíthető összegeket – a felek mindig meg tudnak peren kívül egyezni. Maximum pár millió dollárban. Pont ezért figyelte olyan izgalommal a pert az egész amerikai média.

Az ügynek volt egy, a magyar olvasóknakb is könnyen értelmezhető kultúrharcos vonala is. A pert ugyanis egy olyan floridai bíróságon tartották, ami pár kilométerre esik a várostól, ahol Bollea-Hogan felnőtt, és ahol abszolúte helyi hősnek számít. A Gawker viszont a kozmopolita New York és az indiszkrét, szemtelen internetes sajtó terméke és jelképe, és egy provokatív nyilatkozatairól híres, homoszexuális brit tulajdona. A Gawker ráadásul mindig is imádott a totál hangyásnak beállított floridaiak kárára gúnyolódni.

A médiacég ezért eleve tartott tőle, hogy első fokon jó eséllyel veszíthet itt. Éppen ezért vontak be nemrég - először a Denton tulajdonában lévő Gawker Media történetében - külső kisebbségi befektetőt, egy orosz oligarcha amerikai befektetési alapját.

Külsős jogi elemzők úgy látták korábban, hogy a borítékolható első körös vereség után a Gawker a legvégén, a Legfelsőbb Bíróságon akár nyerhet is, vagyis mentesülhet a fizetéstől, csakhogy a gigantikus összeget már most le kell tennie.

A Gawker egyik fő szexepilje volt, hogy mostanáig totálisan független tudott maradni, nem volt szüksége külső befektető pénzére. Ennek most egészen biztosan vége, a kérdés most már az, hogy újabb befektető bevonásával megmenthető-e egyáltalán a blogokból álló médiabirodalom. Ez a 115 millió ellenére sem kizárt, mivel a folyamatosan nyereséges Gawker-birodalmat az utóbbi években jellemzően 300 miliió dollár körülire értékelték a szakcikkek. 

A Gawkernek a tulajdonos Nick Denton félig magyar származásán kívül is vannak magyar vonatkozásai, a blogbirodalom fejlesztési részlege ugyanis Budapesten van. Ez remek átkötés ahhoz a cikkvégi kötelező disclaimerhez, hogy amellett, hogy Denton jó barátom, 2013-től kezdve majdnem három évig írtam a Gawker birodalom magyar nyelvű blogját, a cink.hu-t. A Cinket azonban nem tudja elvenni a pöcslengető pankrátor, mert a blogot annak bezárása után, a távozásomkor Denton nekem ajándékozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.