Szaúd-Arábia 2000 milliárd dolláros állami tőkealappal készül az olaj utáni időkre

gazdaság
2016 április 01., 15:43
comments 69

Mohammed bin Szalmán helyettes koronaherceg több órás beszélgetésben számolt be nemzetközi újságíróknak arról, hogyan tervezik a következő években felkészíteni Szaúd-Arábiát az olaj utáni időszakra.

Szaúd-Arábia a mai napig a világ legjelentősebb olajexportőre és az olaj iszonyatosan alacsony világpiaci ára alapján komoly esély van arra is, hogy az olajból kinövés stratégiájának elindításával már elkésett a rijádi uralkodócsalád.

Minden esetre a terv az, hogy Szaúd-Arábia éveken belül létrehozna egy 2000 milliárd dolláros állami tőkealapot, ami messze a világ legnagyobb állami tőkealapja lenne. Annyi pénzt kezelne, hogy akár az Apple-t és a Google anyacégét is megvehetné.

Ebbe az alapba vándorolna az a pénz is, amit a kormány a szaúdi olajcég, az Aramco részvényeiért kap majd. Az állami olajcéget fokozatosan tervezik tőzsdére vinni, és konglomerátummá alakítanák.

Az Aramco részvényei iránt várhatóan nagy lesz a kereslet, hiszen a rendkívül alacsony olajár ellenére is iszonyatosan értékes a vállalat. Sőt, elég nagy esély van arra is, hogy még mindig az Aramco a világ legértékesebb cége. Szakértők szerint magában is akár 2000 milliárd dollárt érhet. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.