Csak egy ország van az EU-ban, ahol többen érzik betegnek magukat, mint Magyarországon

érdekes adat
2016 április 06., 10:13
comments 44

Érdekes statisztikákat tett közzé az Eurostat arról, hogy milyen egészségi állapotról számoltak be az EU-s országok lakói.

Magyarországon a lakosság 11,3 százaléka értékelte rossznak az egészségügyi állapotát 2014-ben, aminél csak Horvátországban számolt be erről nagyobb arány (13,4 százalék). Az EU átlag 6,8 százalék, Írországban és Svédországban 4 százalék alatti a magukat rosszul érzők aránya.

Jónak vagy nagyon jónak a magyarok 63,1 százaléka tartja a saját egészségét, szemben a 73,6 százalékos EU-átlaggal – igaz, Lettországban és Litvániában 60 százaléknál kevesebben érzik jól magukat.

Az Eurostat összeállított egy táblat aszerint is, hogy az oktatási végzettségek szerint hogyan alakul a jó vagy nagyon jó egészségi állapotúak aránya. Magyarországon az általánost végzettek mindössze 43 százaléka érzi egészségesnek magát, míg az egyetemet végzetteknél ez az arány 79,9 százalék.

A fenti ábrán is látszik, hogy az alsó és felsőfokú végzettségűek egészségügyi állapota közötti különbség Magyarországon az egyik legnagyobb az EU-ban, ami érdekes, hiszen nálunk sok államhoz képest elég fejletlen állapotban van a magánegészségügy – legalábbis hivatalosan, hiszen a hálapénz és a többi anomália miatt az állami egészségügyhöz is jobb hozzáférése van a jómódúaknak.

(Eurostat, .pdf)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.