Bénák voltak a pincérrobotok, két éttermet be kellett zárni Kínában

TECH
2016 április 11., 21:45
comments 44

Nagyon komoly esély van arra, hogy évtizedeken belül rengeteg emberi munkát robotok vegyenek át. Sok cikkben foglalkoztunk már ezzel, az összes komolyabb szakértő ezt jósolja. 

Ugyanakkor ahogy a nagyobb technológiai innovációk esetén lenni szokott, a kezdeti lépések nem feltétlen mennek gördülékenyen. Kínában most azt tanulták meg, hogy a mindössze hétezer dollárért beszerezhető pincérrobotok még közel sem működnek úgy, mint ahogy azt az étteremtulajok elképzelték. 

Kínai felszolgálórobot (JOHANNES EISELE / AFP)
photo_camera Kínai felszolgálórobot, képünk csak illusztráció (JOHANNES EISELE / AFP)

A Heweilai étteremlánc három üzletébe is pincérrobotokat telepített, de kettőt végül be kellett zárni, annyira hasznavehetetlenek voltak a robotok. A harmadik hely pedig úgy tudott nyitva maradni, hogy egy híján az összes robotot kidobták, és ismét embereket állítottak munkába. 

Egy emberalkalmazott szerint a robotok képtelenek voltak forró vizet kiönteni, felszolgálni a leveseket, rendeléseket felvenni, ráadásul rendszeresen le is robbantak. És ugyan a szervízdíj még mindig olcsóbb volt, mint az emberi alkalmazottak bérei, de a működő példányokkal is túl sok volt a gond. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.