Extrém helyzet volt, de tanultunk belőle

Budapest
2016 április 18., 12:04
comments 185

Molnár Rita vasárnap, még a budapesti futófesztivál alatt posztolta ezt a képet Facebookjára:

photo_camera Molnár Rita / Facebook

A felvétel a budai alsórakparton, a Margit híd lábánál, az egyik frissítőpontnál készült, a futók áthaladása közben. Molnár kérte, hogy jelezzem:

nem az úttesten szétszórt poharak eltakarítását kérte számon, hanem azt, hogy a poharak egy elég nagy része a Dunában kötött ki.

Vagyis ezzel:

Márpedig műanyagpoharak, így arra sem lehet számítani, hogy belátható időn belül maguktól lebomlanának.

Az ügyben megkerestük a Budapesti Sportiroda versenyigazgatóját, Kocsis Árpádot. Ő először is elmondta, hogy négy-öt kilométerenként jelölnek ki frissítőzónákat a futóversenyeken, ahogy az a világ összes futóversenyén szokás. Ezekben ugyan kihelyeznek szemeteseket is, de a futók javarésze szétdobálja a poharakat. Amivel nem is lenne gond:

a frissítőpontok személyzete a mezőny elhaladása után feltakarítja a szétszórt poharakat.

A problémát ezúttal

„az extrém körülmények”,

vagyis az erős szél jelentették, amire nem készültek fel. "Jó tapasztalat volt ez, a jövőben erre is készülni fogunk" - mondta erről Kocsis.

Persze nem ennyivel intézték el. Mint mondta, munkatársai már aznap is megpróbálták begyűjteni a rakpart köveire hullott poharakat, ma pedig folytatják a takarítást. "Épp gumicsizmákat vettünk" - mondta, illetve béreltek egy motorcsónakot is, hogy a partról nem elérhető poharakat is lehalászhassák. Kocsis is elismeri, hogy a víz is sodort el poharakat, azon ez már nem segít.

Kérdeztem Kocsist, hogy miért nem a környezetet kevésbé terhelő, mondjuk papírpoharakban adták a frissítőt. Szerinte a világban mindenhol a műanyagpoharas megoldást választják, "a papírpohár ilyen tömegben nem működik". A vasárnapihoz hasonló méretű - Magyarországon ez a legnagyobb, így csak nemzetközi léptékben lehet gondolkodni - futóversenyeken amúgy már nem is pohárban, hanem eleve 0,33-as vagy félliteres palackban adják a vizet, "Londonban azt szórják szét".

Kocsis a papírpoharas felvetésre azt tippelte, hogy "talán öt-tíz év múlva eljuthatunk odáig, ahogy talán húsz év múlva már ön és én is elektromos autóval járunk benzines vagy dízeles pöfögők helyett".

Mondjuk léteznek versenyek, ahol már napjainkban is megtapasztalhatjuk a távoli, környezetkímélő jövőt. Ez a felvétel például a budapesti Ironman 70.3-on készült, aminek a szervezői évente 15 ezer ilyen papírpoharat rendelnek:

Kocsis szerint a lényeg az, hogy valóban problémát okozott a szél, de dolgoznak a megoldásán. "Sőt, megoldjuk. A jövőben pedig ezzel is számolunk a szervezéskor."

UPDATE 16:08: A BSI saját oldalán dokumentálta a szemét eltakarítását, még a motorcsónakos műanyagpohár-halászatról is közöltek dokumentumértékű felvételeket.

Pontosítás 15:01: A cikkben végig Kovácsként hivatkoztam Kocsis Árpádra. Elnézést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.